Rémítő meglepetést tartogat számunkra az olvadó jégsapka!

Pénzcentrum2009. február 7. 10:00

A Torontói Egyetem kutatócsoportja által pénteken közzétett tanulmány szerint hibásak voltak a sarkvidéki jégsapkák elolvadásának következményeire vonatkozó eddigi számítások. A kutatók szerint a nagymennyiségű víz megváltoztatja a bolygó egyensúlyát is, aminek következtében a Föld forgástengelye 500 méterrel kerül távolabb a jelenlegi pozíciójától, egyes területeken pedig akár 25 %-kal nagyobb mértékben nőhet a tengerszint, mint az korábban gondolták.

A tanulmány rámutat, hogy még nagyobb veszélybe kerülhetnek a magas népsűrűséggel rendelkező part menti vidékek. A legnagyobb csapást az Indiai óceán szigetvilága fogja elszenvedni, de az óceánparti metropoliszok is súlyos problémák elé néznek. A korábbi kutatásokkal összhangban megállapították, hogy a jégsapka a globális felmelegedés következtében egyre sebezhetőbbé vált, az olvadást pedig a műholdfelvételeken keresztül jól nyomon lehet követni.

Korábban az ott található jeget az eltérő térfogatnak megfelelően átváltották vízzé és elosztották az így kapott mennyiséget a világ óceánjain. Az eredmények körülbelül öt méteres tengerszint emelkedést jósoltak, de az új megközelítés szerint egyes területeken a hét méteres emelkedés sem kizárt a víz eltérő eloszlása miatt.

Az olvadás következtében megszűnik a jégsapka tömegvonzása a víz pedig emiatt a vártnál nagyobb mennyiségben az északi féltekére áramlik. Ezeken a területeken a vízszint emelkedése meghaladja majd a korábban jósolt mértéket, ugyanakkor a déli sark körül nem lesz akkora a szintkülönbség a kiegyenlítődést követően. A kutatók szerint azzal is számolni kell, hogy a jég alatti talapzaton található mélyedés a rá nehezedő nyomás megszűnésével engedni kezd, ezzel szintén ellenkező irányba tereli a víztömeget.

Címkék:
tengerszint emelkedés,