A válság a kocsmákat is elérte: nem fogy a szesz!

Pénzcentrum2009. január 28. 09:30

A napokban közzétett statisztikák szerint 2008 utolsó negyedévében 8,3 %-kal csökkent a sörfogyasztás Nagy-Britanniában. Számszerűsítve ez annyit jelent, hogy a szigetország lakosai naponta 2 millió korsóval kevesebb sört gurítanak le a torkukon.


Naponta kémillióval kevesebb korsó csúszik le a britek torkán (Forrás: Sun magazin)

A visszaesés a hipermarketekben és az egyéb kereskedelmi láncokban 6,5 %-os, a szórakozóhelyeken viszont kétszámjegyű fogalomcsökkenést mértek az üzemeltetők. A Brit Söripari Egyesület vezetője elmondta, hogy a számok hűen tükrözik, hogy a válság milyen súllyal nehezedik a gyártókra és a forgalmazókra.

A sörfogyasztás csökkenése miatt alacsonyabb a sörfőzdék árbevétele, a 2008-as nyereségek pedig meg sem közelítik az egy évvel korábbi eredményeket. A vendéglátósok többsége a túlélésért küzd, számítások szerint hetente 39 pub tulajdonosa jelent csődöt, vagy kényszerül a vendéglátóhely bezárására.

A gazdasági válság mellett a sört terhelő adók is hozzájárulhattak a forgalom visszaeséséhez, az egyesület elnöke szerint a kormány kudarcot vallott, amikor az alkoholtermékek adóterheit tovább emelte.

Címkék: