Egy nap helyett már egész hónapra szólnak az akciók: így készülnek a cégek az idei Black Fridayre

Biró Attila • 2026. november 5. 10:01

Akár 82 százalékos kedvezmény, hetente változó ajánlatok, húszezer forintos készülékárengedmény és hosszabb részletfizetés is szerepel az idei novemberi akciók között. A megkérdezett cégek többsége továbbra is fontos értékesítési időszakként tekint a Black Fridayre, abban viszont már eltérnek a tapasztalataik, hogy ez a brand mennyire mozgatja még meg a vásárlókat.

A 45. héten a Pénzcentrum HetiFókusz a Black Fridayjel foglalkozik. Ezúttal az Alzát, az Euronicsot, a Magyar Telekomot, a MediaMarktot, One Magyarországot a Yettelt kérdeztük arról, mikor és milyen kedvezményekkel készülnek, illetve mennyire várják még a magyar vásárlók a novemberi akciókat.

A válaszok alapján a cégek többhetes kampányokkal számolnak, egyes ajánlatok pedig már októberben elindultak. A kedvezmény mértéke mellett a szolgáltatók és a kereskedők szerint a szállítás, a garancia, a részletfizetés és az ajánlatokhoz kapcsolódó szolgáltatások is egyre többet számítanak.

Alza

Az Alza október 30-án indította el Black Friday-akcióját, amely november 30-án 23:59-ig tart. A kedvezményes termékek a teljes katalógusból kerülnek ki, az árengedmények 5 százaléktól indulnak. A válaszadáskor elérhető legnagyobb kedvezmény 82 százalék volt.

A vállalat 1250 fő megkérdezésével készült felmérése szerint a válaszadók 79 százaléka tervez vagy mérlegel vásárlást az akciós időszakban. Ez közel tízből nyolc megkérdezettet jelent, ugyanakkor a többség még nem választott konkrét terméket, így az aktuális ajánlatok alapján dönthet majd. Az árengedmény mértékét 68 százalék nevezte a legfontosabb szempontnak, szemben a tavalyi 71 százalékkal. Eközben négyszeresére, 2-ről 8 százalékra nőtt azok aránya, akiknek a gyorsaság és a kényelem a döntő.

A vásárlók nemcsak a kedvező árakat keresik, hanem a zökkenőmentes logisztikát és a gyors átvételi lehetőségeket is elvárják

– fogalmazott Nagy Dávid, az Alza.hu PR-menedzsere. Hozzátette, hogy erre az igényre az országos AlzaBox-hálózattal és a másnapi szállítási garanciával készülnek a Black Friday alatt is. A felmérésben szereplő tervezett összegek alapján sokan nagyobb kiadásra készülnek. A válaszadók 40 százaléka 150 ezer forintnál többet költene, további 27 százalék pedig 75 és 150 ezer forint közötti vásárlást tervez.

Euronics

Az Euronics szerint a Black Friday továbbra is az év egyik legerősebb vásárlási időszaka, csak az egynapos akció helyét többhetes kampány vette át. A vállalat Black November néven hirdeti meg novemberi ajánlatait.

A legnagyobb választékot a szórakoztatóelektronikában ígérik, így televíziók, audiotermékek, laptopok, okostelefonok és tabletek is bekerülnek az akciókba. Emellett idén a háztartási kisgépek, a szépségápolási eszközök és az okosotthon-termékek is kiemelt szerepet kapnak. Konkrét kedvezményszázalékot nem közöltek.

A kereskedő tapasztalatai szerint sokan erre az időszakra időzítik a nagyobb műszaki beszerzéseket és a karácsonyi ajándékok egy részének megvásárlását. Az ajánlatok folyamatosan változnak, amit a vásárlók tudatosan követnek.

Bár továbbra is erős az árérzékenység, a vállalat szerint a kedvezmény mellett a garanciális háttér, a gyors és megbízható szállítás, valamint maga a kereskedő megbízhatósága is felértékelődött. Az Euronics egy átlagos akciós időszakhoz képest jelentős forgalomnövekedésre számít, ezért a készleteit és a kínálatát is ehhez igazítja.

Magyar Telekom

A Magyar Telekom november 2-án indította el a teljes hónapot lefedő Cyber-kampányát. A szolgáltató szerint a telekommunikációban a hagyományos Black Friday-ajánlatok gyakran a kiegészítőkre korlátozódnak, ezért ennél szélesebb kínálattal készülnek.

Az online felületeken 20 ezer forint kedvezményt adnak a két év hűséggel megvásárolható eszközökre, beleértve a felújított telefonokat is. Meghatározott készülékeknél, szintén kétéves hűség vállalásával, 30 vagy 48 havi részletfizetés is elérhető, az ajánlatok között pedig az első hat hónapban díjmentes készülékbiztosítás is szerepel. A Telekom Egészség keretében a LinX folyamatos glükózmonitorozó szenzorhoz 20 százalékos kedvezményt kínálnak.

A vállalat szerint a kereslet ma már a teljes novemberi időszakra oszlik el. A tavalyi Cyber November alatt a mobiltelefonok értékesítése 24 százalékkal nőtt a Telekomnál, az online értékesítés pedig a tavalyi átlagos havi szint kétszeresét érte el.

MediaMarkt

A MediaMarkt november 2. és 29. között tart Black Novembert, hetente megújuló ajánlatokkal az áruházakban, a webshopban és az alkalmazásban. Péntekenként további, 24 órás online akciók is indulnak, a myMediaMarkt hűségprogram tagjainak pedig külön kedvezményeket biztosítanak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ajánlatok valamennyi fő termékkategóriára kiterjednek. Háztartási kis- és nagygépek, kávéfőzők, robotporszívók, mobiltelefonok, okosórák, notebookok, televíziók, audio- és autós termékek, gamingeszközök, valamint szépségápolási készülékek is szerepelnek a kínálatban. A vállalat közlése szerint egyes drágább készülékeknél több tízezer forintos megtakarítás is elérhető.

A tervezést az online Árfigyelővel is segítik. A vásárló célárat állíthat be a kívánságlistáján szereplő termékhez, majd értesítést kap, amikor annak ára eléri a megadott összeget. Ezzel párhuzamosan a MediaMarkt egyre nagyobb érdeklődést tapasztal a Black November iránt. Az általuk idézett tavalyi piaci adatok szerint novemberben a havi értékesítés egy átlagos hónap szintjének közel kétszeresére emelkedett. A vállalat az év végi időszakot saját üzleti évének első negyedéveként kezeli, és azt az egyik legerősebb bevételi időszakának nevezte; ezen belül novemberről erős, kétszámjegyű növekedést jelzett.

A társaság számára az Europion által készített kutatásból az is kiderült, mire költenének a vásárlók. Az év végén nagyobb értékű műszaki ajándékot tervezők 29 százaléka telefont vagy tabletet, 27 százaléka háztartási kisgépet, 20 százaléka pedig nagygépet választana.

A pénzügyi korlátok ugyanakkor erősen befolyásolják a döntéseket. A friss reprezentatív felmérésben 41 százalék a magas árakat, 37 százalék a rendelkezésére álló keretet említette a nagyobb műszaki beszerzés akadályaként. Ilyen helyzetben a válaszadók negyedénél egy jobb akció azt is eldöntheti, melyik áruházban vásárol.

Két hasonló árú készüléknél 45 százalék a jobb műszaki tulajdonságok, 42 százalék a megbízhatóbbnak tartott márka alapján választana. A megkérdezettek 35 százaléka régi készüléke beszámítását is igénybe venné. Nem véletlen, hogy a MediaMarkt az akciók idején a szolgáltatásai iránt is növekvő érdeklődéssel számol, különösen a kiterjesztett garanciánál, az áruházi átvételnél, az expressz házhozszállításnál és a készülékbeszámításnál. Emellett finanszírozás és beüzemelés is kérhető a vásárlásokhoz.

One Magyarország

A One Magyarország válasza szerint a Black Friday továbbra is fontos értékesítési időszak a telekommunikációs piacon, a vásárlások azonban már jóval hosszabb időszakra oszlanak el. Az őszi iskolakezdés, a novemberi akciós hetek, az online ajánlatok és az év végi kampányok egyaránt szerepet kapnak abban, hogy az ügyfelek mikor váltanak készüléket vagy fizetnek elő új szolgáltatásra.

A One tapasztalatai alapján az okostelefonok iránt továbbra is erős a kereslet, de a több szolgáltatást összefogó csomagok jelentősége is nő. A vásárlók az ár mellett azt is mérlegelik, mit tartalmaz az előfizetés, meddig érvényes a kedvezmény, és milyen előnyöket kapnak hosszabb távon.

A készülékárengedmények és a részletfizetés mellett ezért a mobil-előfizetések havidíja is fontos szerepet kap az ügyfélszerzésben. Konkrét Black Friday-időpontot és kedvezménymértéket a vállalat nem közölt, az egyes akciók részleteiről azok indulása után, a One kommunikációs felületein lehet tájékozódni.

Yettel

A Yettel másként látja a Black Friday helyzetét, mint több megkérdezett vállalat. Saját tapasztalatai szerint keresleti és kínálati oldalon is csökken az akció jelentősége Magyarországon, és az ilyenkor kínált kedvezmények mértéke is mérséklődik, nagyjából 15–20 százalék körül alakul.

A szolgáltató ezt azzal is magyarázza, hogy egész évben kedvezményesen tud készülékeket és kiegészítőket kínálni, így kisebb szerep jut az egy-egy naphoz vagy időszakhoz kötött ajánlatoknak.

A Yettel ennek ellenére idén is indított Black Friday-akciót, mégpedig október 22-től, a tartozékokra. Ebben akár 20–50 százalékos kedvezménnyel kínál például okosórát, Bluetooth-fülhallgatót és -hangszórót, SmartTaget, valamint töltőadaptert.

Címkék:
vásárlás, vállalkozás, okostelefon, akció, magyar telekom, kedvezmény, november, black friday, online vásárlás, 4ig, yettel,