Megszólalt Bige László a bírósági döntés után: A rajtunk lévő nyomás nem szűnt meg

Megszólalt Bige László a bírósági döntés után: A rajtunk lévő nyomás nem szűnt meg

Pénzcentrum2024. február 15. 08:46

Jogszerű döntés született. A mostani ítélet fényében bízom a magyar igazságszolgáltatásban - mondta Bige László miután a bíróság felmentette a vesztegetés elfogadásának vádja aló. A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa hozzátette: ettől még a nyomás nem szűnt meg rajta.

"Jogszerű döntés született. A mostani ítélet fényében bízom a magyar igazságszolgáltatásban, és hiszek benne, hogy még nem ment tönkre" - mondta az Agrárszektornak Bige László miután felmentette vesztegetés elfogadásának vádja alól a Debreceni Ítélőtábla. Az vált valóra, amit korábban is gondoltam – tette hozzá a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.

A nagyvállalkozó nem akarta mélyebben elemezni a bírósági döntést, de újra hangsúlyozta, igazságos döntés született, amiben mindig is hitt.

Emellett a rajtunk lévő nyomás az nem szűnt meg. Ránk raktak közel évi 20 milliárdos különadót, tehát nem enyhül ránk nehezedő nyomás, amivel tulajdonképpen el szeretnénk lopni a vállalatunkat

- tette hozzá.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA

Címkék:
vállalkozás, bíróság, ítélet, vesztegetés, döntés, bige lászló, bige holding,