Erős szavakkal viharzott ki a Cápák között stúdiójából Moldován András: „Ezt nem hihetjük el, felnőtt emberek vagyunk!”

Pénzcentrum2024. január 21. 20:34

A Cápák között című üzleti showműsor 7. évadának 3. része igazi érzelmi hullámvasút volt: egy ponton Moldován András kiviharzott a stúdióból, annyira kiborult, ugyanakkor volt olyan vállalkozó a műsorban, akiért a befektetők mindegyike beszállt a licitharcba. Négy üzlet, négy különböző élettörténet mutatkozott be vasárnap este, mindegyikből volt mit tanulnunk.

Fine dining a közétkeztetésben

Kuminecz Gábor és Gáspár Gábor az ételkiszállítást szeretnék forradalmasítani, miközben közétkeztetést is végeznek. Olyan szolgáltatást, élményt fejlesztettek ki, ami eddig még nem volt elérhető Magyarországon: ötvözték a kiszállítást és a fine dining-ot. Az alakulásuk évében, 2022-ben 50 milliós árbevételt realizáltak, amelyből 7 millió forint volt a profit, mostanra egy havi árbevételük annyi, mint az indulás teljes évében– a Cápákat ez teljességgel lenyűgözte. Céljuk, hogy saját üzemet tudjanak építeni és berendezni, így a kapacitásukat meg tudják majd sokszorozni. 200 millió forintot kértek és 10 százalékot ajánlottak fel ezért a pénzért cserébe a cégükből.

A 2 milliárd forintos cégértéken azonban elcsúsztak. Moldován András azonnal kifakadt:

Ne már, gyerekek!

De Balogh Petya sem tudta őket komolyan venni ettől a pontól:

Egész jó volt eddig, nem?

Az 50 milliós profit nem ér 2 milliárdot a befektetők szerint, hiszen így szinte végtelen sok idő, míg megtérülne az ő befektetésük. Ráadásul a bevont pénzt olyan területen fektetnék be, ingatlan, ingatlanfejlesztés, aminek nagyon alacsony a hozama.

Ez jó, minden nagyon jó, de az árazás egy ökörség. Be kéne szállni, de olyan árról beszélnek, amilyen áron nem lehet velük szóba állni

- fakadt ki Moldován András, majd sorra kiszálltak a befektetők, Sárospataki Albert azonban tett egy ajánlatot: 100 millió forintot ajánlott fel tőkeemelésként, ezért kért 30 százalékot, a többit pedig kölcsönként adta volna oda. A vállalkozók végül nem egyeztek meg, Albert 25 százalék alá nem volt hajlandó menni, ez azonban a vállalkozóknak túl sok lett volna.

Minden, ami sör

Nyíri Szilárd és Danku Tibor a sör megszállottjai, vállalkozásuk szerteágazó: áll egy pubból, egy szaküzletből, és egy webshopból, amely különleges söröket forgalmaz. Kizárólag a magyar kisüzemi kézműves sörök irányába indultak el, de ma már gerillasörfőzőként is üzemelnek. Ők a legtöbb terméket előállítók az országban, és a legnagyobb hazai kraftsör-forgalmazók.

A terveik gyorsabb megvalósításához, azaz saját söreik exportálásához, franchise üzletek nyitásához, nagykerük gyorsabb felfuttatásához 20 millió forintot kértek, és 10 százalékos tulajdonrészt ajánlottak fel.

Mint a beszélgetésből kiderült, Szilárd nem tulajdonos a cégben, amit a Cápák problémásnak találtak, hiszen különleges söreiknek ő a szellemi atyja, az ő kreativitása nélkül nem működne ilyen jól a vállalkozás.

Mi a fene történik, ha Szilárd lelép?

 - tette fel a kérdést Dr. Varga Eszter. Tibor szerint nem lesz semmi baj, folytatják a munkát, mindenki pótolható. Esztert azonban nem győzte meg a válasz, kiszállt, ahogy Petya és Levente is. Végül Moldován András és Albert beszálltak az üzletbe, de dupla annyi százalékot vittek el, összesen 20-at, mint amennyit eredetileg adni szerettek volna a vállalkozók.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sebgyógyítás vagy vajákolás?

Elképesztő indulatokat váltott ki a Cápákból Gábri Gabriella és Juhász Csaba saját terméke, ami nem más, mint egy orvosbiológiai innováció, egy sebgyógyítószer. A piacralépéshez kértek támogatást, 1,5 millió eurót, ami nagyjából 570 millió forint, ezért cserébe 20 százalékot kínáltak fel. Nem győzte meg a befektetőket a termék, pláne, hogy a fejlesztésért felelős Juhász Csabának szakmai irányú végzettsége nincs, ellenben 20 éve foglalkozik ezzel a témával autodidakta módon.

Az sem biztos, hogy a megfelelő ajtón kopogtattak a vállalkozók: Dr. Varga Eszter szerint egy olyan alapot kellene inkább keresniük, amelyik egészségügyi befektetésekre vannak szakosodva, ahol megvan az a szakmai háttér, amelyik validálni tudja ennek a terméknek a hatékonyságát. Két táborra szakadtak a befektetők, hárman hittek a termékben, ketten pedig elutasították azt.

A határán vagytok annak, hogy ez kamu vagy hogy értékes. Amilyen értéket és tőkeelvárást megfogalmaztok, az ezen a ponton nagyon nem oké

- összegezte Balogh Petya, majd kiszállt, mivel tulajdonképpen nem tudták bizonyítani, hogy működik a sebgyógyító. Levente azonban elhitte, hogy működik a termék, ezen a ponton Moldován András elhagyta a stúdiót:

Levi, ha te ezt elhiszed én kimegyek. Ezt nem hihetjük el!

Albert szerint nem sikerült a pitch-ben meggyőzni őket, nem derült ki, mire költenék ezt a rengeteg pénzt, így végül senki sem adta oda nekik a kért befektetést. A vállalkozók nem távoztak mégsem üres kézzel, ők kapták az Ügyfelekért vagyok Raiffeisen Különdíját.

A termék, amit mindenki akart

Padro Aroca Ricardo szoftvere a kutatóknak segít abban, hogy könnyebben jussanak el fontos következtetésekig munkájuk során. A világban nagyjából 12 másodpercenként jelenik meg egy tudományos cikk, ennek a feldolgozása szinte lehetetlen kihívás, hacsak nem vesszük igénybe a mesterséges intelligenciát. Ebben segít Ricardo szoftvere, ami a textmining, azaz a szövegbányászat eszközével dolgozik.

A külföldi piacralépés felgyorsításához kért 50 millió forintnyi befektetést, 4,5 százalékért. A Cápák éhesek lettek ezen a ponton, csaknem mindenkit meggyőzött a pitch, de a felkínált cégrészt kevésnek találták. Dr. Varga Eszter szinte azonnal megtette az első ajánlatot: 20 százalékos részesedést kért 50 millió forintért, és ugyanezt felajánlotta egyből utána Balogh Petya és Moldován András is.  

Ezen a ponton már érezhető volt, hogy lesznek fordulatok, Sárospataki Albert rögtön alá is ment a többi ajánlatnak: csak 15 százalékot kért 50 millióért, de ezt megfelezte volna akárkivel.

Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi a műsorban: csatáztak azért, hogy befektethessenek.

Ám Ricardo legfeljebb 10 százalékot adott volna, ezért Balogh Petya új ajánlattal állt elő: 4 százalékért 20 millió forintot kínált, amennyiben beszáll még mellé két másik befektető. Eszter és Albert azonnal igent mondott, így Ricardo 12 százalékot adott oda, de 50 millió helyett 60 millió forinttal távozott.

Címkék:
vállalkozás, forint, milliárdos, millió, milliárd, rtl, vállalkozók, egyéni vállalkozás, cápák között, cápák,