Pénzcentrum • 2023. szeptember 29. 13:29
A magyar vállalkozások negyede a számlázást követően rendszerint késve jut a pénzéhez, a lejárt számlák összértéke ugyanakkor a vállalkozók fele esetében viszonylag kis összértékű – többek között ez derült ki a Számlázz.hu felméréséből.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24 százalék) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
A vállalkozások negyede gyakran hiába vár a pénzére
A kutatás eredményei szerint a vállalkozók többségével (53 százalék) már megesett, hogy partnere nem fizetett teljesítési határidőn belül. Több mint a negyedük (29 százalék) esetében ez csak néha fordul elő, 16 százalék viszont úgy nyilatkozott, hogy gyakran tartoznak neki. Nyolc százalék egyenesen mindennaposnak nevezte a jelenséget. Összesítve tehát 24 százalék számára mindennapos, vagy legalábbis gyakori helyzet az, hogy nyugtalanul vár.
A lejárt számlák összértéke a vállalkozók fele (53 százalék) esetében viszonylag kis összértékű: bruttó 100 ezer forint alatt marad. Harminc százalékuk 1 millió forint alatti összegre vár hiába. Egy és ötmillió forint közötti összeg beérkezését 7 százalék várja. Két százalék azért izgul, hogy az 500 millió forint feletti tartozást törlessze a partnere.
A Számlázz.hu-nál azért dolgozunk, hogy időt és pénzt spóroljunk a vállalkozóknak. Vezető fintech cégként több mint 700 ezer vállalkozás az ügyfelünk, és szeretjük tudni, érteni, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek nap, mint nap
– mondta el Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője. „Egyértelmű, hogy a késedelmes fizetés a vállalkozások komoly hányadát állítja nehézségek elé. Kifejlesztettünk egy új szolgáltatást, a digitális követeléskezelést, amely több lépcsőben, jogi segítséget is nyújtva kezdeményezi a lejárt követelések kifizetését.”
A többség azonnal reklamál
A vállalkozók 66 százaléka a számla lejárta után azonnal, vagy pár napon belül reklamál, hogy nem érkezett meg a pénze. Huszonegy százalékuk csak néhány héttel később jelzi a hiányosságot, 8 százalék viszont egyáltalán nem szól a tartozó félnek. Úgy tűnik, hogy a fiatalok jóval kevésbé gátlásosak, mint idősebb társaik:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
a tizenéves vállalkozók 52 százaléka, a huszonévesek 28 százaléka szól rögtön a lejárat után. Ezzel szemben a harmincasoknak csak a 19 százaléka reagál ilyen gyorsan.
A felmérés arra is kíváncsi volt, hogy milyen határidőt adnak a hazai vállalkozók a partnerüknek a teljesítésre. A legtöbben (44 százalék) nyolc napon belül kérik a számlájuk ellenértékét, a válaszadók negyede 15 napot ad meg, 20 százalék pedig egy hónapot vár általában a pénzére. Előfordulnak azért hosszabb lejáratú számlák és megállapodások is: 5-5 százalék 60, illetve 90 napos fizetési határidővel számol.
Rengeteg időt visz el a pénzügyi adminisztráció
A felmérés során a készítők arra is rákérdeztek, hogy a pénzügyi adminisztráció mennyi időt vesz el magyar vállalkozók életéből. A válasz lerövidítve az, hogy sokat. A megkérdezettek 22 százaléka naponta több órát tölt el ezzel a tevékenységgel, 16 százalék pedig havonta több napját is feláldozza erre a célra. Szerencsésebbek azok (27 százalék), akiknek havonta csak pár órát kell ezzel foglalkozniuk.