Brutál áremelés vár a magyarokra: nem lehet elkerülni, a döntés már rég megszületett

Pénzcentrum2023. március 28. 11:35

2023-ban a legalább 20 főt foglalkoztató cégek 74 százaléka tervez áremelést. Az áremelést tervező cégek túlnyomó többsége már az első negyedévben emelné az árait.

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) negyedéves konjunktúravizsgálata részeként 2023 januárjában összesen 351 Magyarországon működő, legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozás vezetője számolt be a 2023-as év áremelési terveiről és cége nyereségességének várható alakulásáról.

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben, mely arány 2022-ben is hasonlóan alakult. A feldolgozóiparban várható leginkább valamilyen mértékű áremelés (7 %) és az építőiparban a legkevésbé (65%). A 2023-ban áremelést tervező vállalkozások több, mint harmada 6–10 százalékos, valamivel több mint negyede 11–15 százalékos, ötöde pedig 1–5 százalékos
emeléssel számol. Az áremelést tervező cégek 93 százaléka már 2023 első negyedévében emelni fogja az árait.

Korábban tervezik végrehajtani az áremelésüket a nagyobb cégek, valamint a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok, míg a kisebb vállalkozások és az építőipari cégek időben későbbre tolják áraik emelését. A vállalkozások héttizede szerint az áremelést nagyon vagy teljes mértékben az
energiaköltségek, a munkaerőköltségek, illetve az alapanyag- és anyagköltségek
növekedése határozza meg.

A cégvezetők tizede nem vár nyereséget 2023-ban. További negyedük a 2022. évi nyereséghez viszonyítva jelentős vagy kisebb mértékű visszaesésre számít, csaknem négytizedük nem számít változásra, míg több mint negyedük valamilyen mértékű növekedést vár. A legalább 250 főt foglalkoztató cégek körében a legmagasabb azidei évben nyereségre nem számítók aránya (12%). Esetükben az látszik, hogy kevésbé a nyereség csökkenésére, sokkal inkább az előző évben elért nyereségszint megmaradására számítanak. Az építőipari (15%) és a feldolgozóipari cégek (14%) esetében a legmagasabb a nyereségre egyáltalán nem számítók aránya.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kereskedelmi cégek esetében a többi ágazathoz képest kiemelkedő a nyereség csökkenését várók aránya (43%), a gazdasági szolgáltatást végző vállalatok körében pedig a nyereség növekedését várók aránya (39%).

Címkék:
vállalkozás, áremelés, cégek, foglalkoztatottság, nyereség, vállalatok, kisvállalkozás, vállalkozások, cégek beszámolói,