Ez a dolgozói Aranyháromszög: minden munkahelyen érdemes lenne figyelni rá

Pénzcentrum2022. november 22. 13:30

A tudás, a lehetőség és az akarat egysége jelenti a dolgozók Aranyháromszögét. Ez az, amit működtetni kell, amire a vezetőknek figyelni érdemes. Azaz, hogy a dolgozónak meglegyen a tudása, kapjon lehetőséget, hogy használja ezt a tudást, és legyen meg a motivációja ahhoz, hogy akarja használni - mondja Business Menü Bombera Krisztinával interjúsorozatunk harmadik epizódjának főszereplője Gazsi Zoltán, a Menedzserszövetség és a Shell Hungary zRt. közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje.

Gazsi Zoltán számára mindig fontos volt, hogy olyan céget képviseljen, mely a társadalom számára hasznos terméket gyárt vagy forgalmaz, illetve szolgáltatást nyújt. Kiemelt feladatának tekinti a dolgozói jóllét kialakítását, fontosnak tartja,hogy minden kollégája szeresse a munkáját, a cég állandó megújulásának garanciáját pedig a munkatársak folyamatos fejlesztésében látja.

Az agrárszakember 15 éve az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Gazsi Zoltán elmondta, hogy szerinte vezetői sikerei az értékes, támogató közösség kialakításáért tett erőfeszítéseinek köszönhetőek, melynek alapja egymás tisztelete. Az általa vezetett vállalat társadalmi felelősségvállalási tevékenysége egyedülálló: olyan területeket támogatnak, ahol a cég filozófiájának megfelelően az ember áll a középpontban.

Nézzék meg a Business Menü videósorozat harmadik részében Gazsi Zoltánnal készített mélyinterjút, melynek végén Istenesné Solti Andreával, a Shell Hungary zRt. igazgatóságának elnökével is beszélget Bombera Krisztina arról, hogy miért is fontos a Menedzserszövetséggel közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj.

A szakember évek óta tart motivációs előadásokat iskolákban és cégeknél. Egyik példája a "dolgozói Aranyháromszög", a tudás, a lehetőség, és az akarat egysége. Ez az, amit működtetni kell, amire a vezetőknek figyelni érdemes. Azaz, hogy a dolgozónak meglegyen a tudása, kapjon lehetőséget, hogy használja ezt a tudást, és legyen meg a motivációja ahhoz, hogy akarja használni.

A következő hetekben a Pénzcentrumon bemutatjuk a Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettjeit. A videóinterjúk minden kedden és pénteken jelennek meg, november 15. és december 9. között.

Címlapkép: Menedzserszövetség

Címkék:
shell, példaképek, cégvezetők, menedzserszövetség,