Húzós drágulás jön a könyvesboltokban: itt még fillérekért vehetsz olvasni valót

Seregély Orsolya2022. június 1. 18:02

Nincs olyan szektor, amelyet ne ért volna utol az idei top drágulás, így nem meglepő, hogy a könyvesboltokra is nagy hatással van az árak emelkedése. A globális és helyi árfelhajtó hatásokat már ők sem tudják tompítani, így kénytelenek lesznek ezt a vásárlókra hárítani. Nem meglepő, hogy egyre többen gondolkodnak azon, hogy hogyan lehetne megúszni a könyvek drágulását, hiszen idén már az olcsóbb kategóriájú könyvek is sokba fájhatnak az olvasóknak.

Kettősség jellemzi a magyar könyvpiacot, míg 2020-ban tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg, addig az eladott példányszámok egyre csak csökkennek. Akkor átlagosan 5 000-6 000 forintot költöttünk egy egy könyvásárlás során, azonban a forgalom megtorpant, így a könyvesboltok némi visszaeséssel zárták az évet. A könyvpiacot idén sem fogja túl sok jó várni, hiszen a papír drágulása miatt már a könyvek is drágábbak lesznek.

A Líra és a Libri is arról számolt be, hogy visszaeséssel zárták a 2020-as évet, hiszen a Libri mintegy 200 ezerrel kevesebb könyvet értékesített, mint korábban. Ennek ellenére online többen rendeltek, de még ez sem kompenzálta a bolti visszaesést. A vásárlói kosárérték is emelkedett, amit a szakemberek szerint a papír árának drágulása, az üzemanyagárak és a minimálbér emelkedése is okozott. Korábban lapunknak a két könyvesbolt lánc elmondta, a könyvek ára lassan eléri a lélektani határt, ami fölött már nem szívesen fizetnek a vásárlók egy-egy könyvért.

A 75 saját, és 11 franchise-bolttal rendelkező Líránál 2020-ban jellemzően 5 000 forintot fizettek a könyvekért, ami 500 forintos emelkedés egy év alatt, míg a Librinél 5 700 forint volt az átlagos költés, ami 400 forintos kosárérték-emelkedés.

Az MKKE elnöke lapunknak beszámolt arról is, hogy az olvasóközönség nagyjából stagnál Magyarországon, és ez vélhetően a tavalyi évre is igaz volt. Nálunk tehát nem történt meg az egész évre nézve az, hogy a pandémia miatt többen nyúltak volna általánosságban a könyvek felé. Az MKKE elnöke, Gál Katalin beszélt arról is, hogy bár a magyar olvasói réteg mennyiségileg nagyjából állandónak mondható, strukturálisan azért változik.

Azt tapasztaljuk, és a Tárkival végzett közös kutatásunk is azt támasztotta alá, hogy a karantén ideje alatt megnövekedett a 60 pluszos korosztályban az olvasók aránya, miközben a 30-on túli, 40-50 éves családfők esetében drasztikus visszaesés volt tapasztalható. Ezen felül a hazai olvasó közönségre igaznak látszik továbbá az is, hogy jellemzően több nő olvas idehaza rendszeresen, mint férfi

- ismertette a legfrissebb kutatási adatokat Gál Katalin. Az igazgató továbbá megerősítette azt is, hogy a 2020-as durva karanténidőszakok alatt valósággal kilőttek az online értékesítések. Ezt a keresletetnövekedést pedig mind a könyvkereskedők, mind pedig a kiadói webshopok is realizálni tudták.

Ezzel enyhítenék az áremelkedést

Korábban írtunk arról, hogy a magyar könyvesboltokat is eléri a drágulás 2022-ben, ugyanis globális és helyi árfelhajtó hatásokat már nem tudják tompítani, részben kénytelenek lesznek a vásárlókra hárítani. Amíg 2021-ben még az inflációhoz igazodott az áremelkedés, addig idén már jelentősebb drágulásra lehet számítani, nemcsak a keménytáblás kötetek esetében, hanem az olcsóbb kategóriájú könyvek esetében is.

Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója ennek kapcsán kifejtette, hogy tavaly év végén a nyomdaipari szereplők még arra számítottak, hogy az áremelkedés nagyjából még egy negyedévig, de legfeljebb fél évig tarthat, után pedig csökkenést vártak. Ez a helyzet azonban megváltozott, a nyersanyag nemhogy drágul, hanem kiszámíthatatlanná vált, mint ahogy az is, hogy lesz-e egyáltalán megfelelő minőségű és mennyiségű papír. Most úgy gondolják, hogy a válság év végéig biztosan eltart. Mint mondta, az euroárfolyam kedvezőtlen alakulása is érinti a kereskedőket, sok negatív hatás éri őket ami jelentős költségnövekedéssel járhat a kiadók számára, amit szintén az olvasókra hárítanának. Azonban a megszorítások miatt csökkenhet a lakosság könyvekre fordítható kerete, így a kiadóknak olyat árat kell találniuk, ami még megfizethető.

Nyáry Krisztián arról is beszélt, hogy az e-könyvek népszerűsége is csaknem megduplázódott, azonban ez annyit jelent, hogy körülbelül másfél százalékról nőtt 2-3 százalékra a forgalmuk, így ez mégis elenyésző arány. Hozzátette, hogy Európában és azon belül is Magyarországon eleve alacsonyabb az e-könyvet vásárlók aránya, mint az Egyesült Államokban, ennek az egyik speciális magyar oka, hogy drága az e-könyv a papírkönyvhöz képest.

A könyvkiadásban megfigyelhető kedvezőtlen gazdasági folyamatok nagy valószínűséggel 2022-ben fogják éreztetni hatásukat, így nem kerülhető el az általános árnövekedés, de a kiadók különböző megoldások alkalmazásával igyekeznek ellensúlyozni mindezt. Bizakodásra ad okot, hogy egyes iparági előrejelzések szerint Nyugat-Európában megállt az az árak növekedése, ami egyben azt is jelenti, hogy ezt idővel Magyarországra is begyűrűzik

- mondta el a Kovács Péter a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója lapunknak annak kapcsán, milyen árakra számíthatnak idén a vásárlók.

Ez lehet a megoldás?

Mivel a magyarok zöme olvasni még mindig szeret, nem csoda, hogy akár más platformokon is hajlandóak lennénk könyvet vásárolni. Így például már közösségi finanszírozási oldalakon is - mint például a Brancs - találhatunk könyves projekteket, ahol előre tudjuk finanszirozni a mű kiadását, cserébe jóval olcsóbban juthatunk hozzá egy-egy friss műhöz, mintha a kiadása végig menne a hagyományos procedúrán. Nagyot mennek itt is a fantasy és sci-fi művek, de találunk haiku-kötetet, és regényt is.

A Kittenberger steam punk képregénye egy alternatív történelmi-kaland-steampunk képregénysorozat utolsó, 4. részét adná ki, valamint a lelkes rajongók egy albumhoz is hozzájuthatnak, amiben benne van a 4 képregény. 2016-ban jelent meg az Év képregénye díjat elnyerő Kittenberger I. - Fabriqué en Belgique c. album. Ezt követte 2018-ban a 2. rész: A hiéna átka, 2021-ben pedig a 3., A pokol kapujában címmel. Már csak a 4. rész hiányzik, hogy teljes legyen a történet. A képregénysorozatban a híres természettudós, vadász, író, Kittenberger Kálmán életének kalandos eseményei keverednek a múlt század elejének izgalmas időszakával, a kor ismert, de mára többségében elfeledett magyar alakjaival, kitalált és irodalmi figurákkal, valamint a steampunk stílus különös gépezeteivel, találmányaikkal. Korábban is már volt magyar vonatkozása annak, amikor valaki közösségi finanszírozásból készített volna képregényt, akkor a könyv igen népszerű is lett, a Nyugat és Zombik azóta pedig több helyen is elérhető.

De nem csak a képregény rajongók találhatnak érdekességet maguknak. Az Emlékezz Budapest blog szerzőjének a könyve is itt kerül megjelenésre. A blogban Budapest hétköznapi életének nem mindennapi mozzanatait, a hétköznapi emberek legizgalmasabb, leghajmeresztőbb és legrejtélyesebb történeteit eleveníti fel a szerző, Pályi Brigitta. A Szerelmes Budapest című könyv pedig azt vizsgálja, hogy a 20. század eleji budapestiek hogyan viszonyultak a szerelemhez, illetve hogyan értelmezték azt. A könyv célja, hogy behatóan megismertesse a békebeli budapesti emberek szerelem-fogalmát, illetve annak különböző szemszögeit is. Hogyan gondolkodtak a szerelemről, a házasságról és mit jelentett számukra a hűség fogalma. Emellett a könyv a szerelem azon árnyoldalait is megvilágítja, amelyek elsősorban a feszes társadalmi elvárások következményeiként születtek meg: úgymint a szeretők intézménye, a házasságon kívüli nem kívánt terhesség és a szerelmi kettős öngyilkosság. 

Akik pedig inkább a távolkelet felé kalandoznának, és szeretik a japán tematikájú dolgokat, azok olyan különlegességekre is rábukkanhatnak, mint az Y - Haikuk dossziéból.Négy Y-generációs alkotó – félig irodalmi, félig design – projektje ez, ahol szabadversekből kártyajáték, haikukból pedig egy illusztrált dosszié készült. A projekt két részből áll: egy kártyapakliból (Y) és egy A5-ös méretű dossziéból (Haikuk dossziéból). A pakli 50 lapján egy-egy képvers szerepel, a dossziéban pedig 30db haiku 30db illusztrációval. Az Y című kártyapakliban ötven rövid szöveg lett grafikailag megelevenítve, a bővített pakliban pedig 20 extra lap is van. Nevezhetjük ezeket versnek, képversnek, érzésfoszlánynak vagy akár szövegflessnek, de a lényeg mégiscsak az, hogy szokatlan helyzetbe hozza az olvasót.

Címkék:
könyv, olvasás, libri, könyvesbolt, könyvkiadó, líra, közösségi finanszírozás, könyvkiadók, brancs, brancs közösség, crowdfunding,