Ítéletet mondtak a koronavírus-válságról a magyar vállalkozók: mégsem volt akkora katasztrófa?

Pénzcentrum2021. május 31. 16:05

Egy friss felmérés szerint a hazai kis- és középvállalkozásokat is utolérte a digitalizáció a fizetések terén. Az is kiderült, hogy az ilyen vállalkozások közel fele (48%) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd.

A Mastercard friss kutatása szerint a magyar kis- és középvállalkozások közel fele (48%) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd. A megkérdezettek több mint negyede (27%) pedig üzleti növekedéssel számol a közeli jövőben. A világjárvány kisebb negatív hatását a vállalkozások 35 százaléka érezte, súlyosabb következményekről 16% számolt be.

A megkérdezett cégek 68%-a elsődlegesen banki átutalással fizet, és a napi ügymenet kapcsán is ezt a fizetési módot részesíti előnyben. A kártyás fizetést 16 százalékuk említette elsődleges fizetési eszközként, és főleg az olyan kiadásokat rendezik ily módon, mint az üzleti ebédek, utazások, szállás fizetése és a tankolás. A magyar vállalkozások 17 százalékánál jelenti a készpénz az elsődleges fizetési eszközt, a többség nem szívesen fizet így, mert a kezelése és a könyvelése egyaránt lassú és bonyolult.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A banki szolgáltatásokról és termékekről a vállalkozók 65 százaléka meglévő bankját kérdezi és 42 százalékuk fordul könyvelőjéhez. 5-ös skálán a megkérdezettek átlagosan 3,7-re értékelték a bankjukkal való elégedettségüket. A bizalom is ehhez közelít (3,8), de a két érték között szoros összefüggés van; magas bizalom mellett az összesített elégedettség is jobban alakul. A hagyományos bankok népszerűbbek a vállalkozások körében, a fintech szolgáltatókba vetett bizalom 3,2 pontot ért el a kutatás során.

Ugyanakkor, amikor a bankjukkal való kapcsolatukról kérdezték őket, a vállalkozások 21 százaléka számolt be erős és aktív együttműködésről, a válaszadók 76 százaléka pedig azt mondta, hogy a bankjával jó kapcsolatot ápol, de ez a kapcsolat főként a tranzakciók lebonyolítására korlátozódik. Mindössze 3% volt azok aránya, akik nincsenek aktív kapcsolatban bankjukkal, de szeretnék, ha ez máshogy lenne.

Címkék:
digitalizáció, vállalkozás, fizetés, magyar, visszaesés, vállalkozások,