Tömegesen jelentettek csődöt ezek a vidéki cégek: nem is számítanak a helyzet javulására

HelloVidék2020. december 3. 08:15

A járvány második hullámában megjelent a cégek körében a csődtől való félelem, a lakosság pedig a munkahelye elvesztésétől tart. Egyre több helyről hallani, hogy arra kell berendezkedni, hogy "együtt kell élni a vírussal" és azzal a helyzettel, amelyet okoz. A korábbi húzóerőt és erősséget jelentő ágazatok, mint például az ipari termelést, a turizmust és a szolgáltató szektor most gyengévé váltak. Hogyan tudják a cégek, dolgozók átvészelni ezt az időszakot? Szakemberek országos véleménye szerint új üzleti modelleket kell kialakítani.

"Jól látható, hogy miközben a 2020. áprilisi adatok szerint a vállalkozók felének negatívak voltak a várakozásai, ez hasonlóan alakul most ősszel is, kicsit romlottak a várakozások. Ez összefüggésben van azzal, hogy egyre jobban látjuk a nyugat-európai adatokat, amelyek a mikro- és kisvállalati körben 20-30 százalékos csődöt bedőlést prognosztizálnak. Baranya megyében a működő vállalkozások 94 százaléka ebbe a körbe tartozik. Ezt gazdasági szempontból csak tovább nehezítik a vendéglátó szolgáltató szektort érintő korlátozások" - mondta a HelloVidék kérdésére Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.

Egyértelműen azt hangsúlyozzák, hogy vékony jégen táncolnak, ezért sokan abban gondolkodnak, hogy most talán az lenne az olcsóbb és jobb megoldás, ha bezárnának, ám túl sok ekörül a bizonytalan tényező. Azt sem tudják, hogyan és mikor tudnak újra kinyitni, illetve hogy hogyan tarthatják fent a vendégek érdeklődését. Szinte mindenki a kiszállítás mellett döntött és megpróbálja ezzel a nullszaldót tartani

- mondta a szakember, akivel a teljes interjú a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
vállalkozás, cég, munkahely, csőd, baranya, iparkamara,