Most érkezett: elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését

Pénzcentrum2020. május 6. 10:59

A BMW takarékossági okokból a beruházási költségek csökkentéséről döntött, így több beruházását is felfüggeszti. Az ilyen jellegű költségeket a tavalyi 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra csökkentik 2020-ban - mondta Nicolas Peter pénzügyi igazgató szerdán a cég sajtótájékoztatóján. Az egyik ilyen projekt, amit példaként felhozott az igazgató, a debreceni üzem építése.

A BMW szerdán tette közzé az első negyedéves számait, ebben arról írtak, hogy erőteljes kötségkontrollt vezetnek be, mert elsődleges a likviditás megőrzése, emiatt a K+F költségeken nem, a beruházásokon viszont spórolni fognak. A konszern az első negyedévben 21 százalékkal kevesebb, összesen 477 111 autót értékesített, ezen belül a BMW eladásai 20, a MINI-é 23, a Rolls-Royce-é pedig 27 százalékkal csökkent.

A cég arra számít, hogy a járvány terjedése és a korlátozó intézkedések miatt jelentősen csökkent a keresletet az autópiacon az idei évben. Emiatt is döntöttek a beruházások elhalasztása mellett.

Emlékeztetőül: még 2018-ban jelentette be a BMW, hogy autógyárat létesít Debrecen mellett. Akkor arról számoltak be, hogy a bajor gyártó magyarországi üzeme egymilliárd eurós beruházással épül, az üzemben 1000 ember dolgozik majd, és évente 150 ezer belső égésű, hibrid vagy villanymotorral szerelt járművet gyártanak majd ott.

Címkék:
debrecen, vállakozás, bmw, bmw-gyár,