Ennyit kereshet egyetlen közös koncerttel Curtis és Majka

Pénzcentrum2019. október 26. 15:56

Újra együtt zenél Majka és Curtis, miután utóbbi átesett a rehabilitáción. A duó a szakítás előtt roppant népszerű volt, évi 34 koncertet adtak, és egy-egy fellépésen többmillió forintot is megkereshettek. A szakítás anyagilag is nehéz lehetett Curtisnek, most azonban, hogy újra ketten állnak színpadra, mind a ketten jobban járhatnak.

Ismét együtt zenél Majka és Curtis, apáris így másfél év után lép újra színpadra együtt - szúrta ki az énekes Instagram oldalán a bejelentést az Index. A két rapper azután távolodott el egymástól, hogy Majka bejelentette, nem hajlandó tovább együtt dolgozni Curtis-szel annak drogproblémái miatt.

Curtis, azaz Széki Attila akkor azt vállalta, hogy rehabilitációra megy, amiről korábban be is számoltunk. Akkor azt írtuk, hogy Curtis rehabilitációja akár 2,5 millió forintba is kerülhetett, legalábbis az interneten fellelt árak szerint, de a legolcsóbb programok is több százezer forintba fájnak. Curtis végül átesett a rehabilitáción és már egy ideje újra zenél.

Most pedig Majka bejelentette, hogy újra együtt lépnek fel Curtis-szel. Az Instaprofilján közzétett bejelentésében Majoros azt írja: lehet, hogy néha el kell távolodni egymástól, hogy újra közelkerülhessenek. Majka kiemeli, hogy ez részükről nem egy üzleti húzás volt, ezért nagy felhajtás nélkül, leginkább a korábban leszervezett programokra állnak össze ismét. Ezt írja a bejegyzésében:

Fontosnak érezzük azt is, hogy a rajongók ne érezzék úgy, hogy ez részünkről valamilyen üzleti húzás, ezért úgy döntöttünk, hogy nem egy "újraegyütt" eseményt hozunk létre (amiből biztos nagyon jól profitálnánk), hanem a már meglévő, és gyakorlatilag már eladott koncentrekre állunk össze megint.

Curtis sokat bukhatott a szakítással

Abban az időszakban, amikor Majka szakított Curtis-szel, nagyon jól ment a duó szekere. Akkor megírtuk iparági forrásokra hivatkozva, hogy egy kisebb fellépésért is 3 millió forintot zsebelhetett a duó, egy nagyobb, 6-8 ezer fős koncerten pedig akár 10 millió forint is összejöhetett.
Curtis akkor nagyjából félmillió forintot kereshetett egy fellépéssel, a névtelen iparági forrás szerint pedig szólóban mindössze ennek a felét kérhette el a szakítás után.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közösen írt dalokból persze ezután is származott bevétel, ez évenként egymillió forint lehetett akkor. A közös fellépések azonban rendkívül népszerűek voltak, a szakítás évében 34 fellépésük volt. Most, hogy újra együtt dolgoznak, vélhetően továbbra is nagy lesz a kereslet a duó iránt, így könnyen lehet, hogy Curtis és Majka sokkal több pénzt is kereshet, mint azt egyéniben tették.

Címkék:
vállalkozás, ennyit keres, majka, gázsi, zene, ének, énekes, dal, curtis, rap,