Átlagon felül, vagy alul fizetnek? Most megtudhatod!

Pénzcentrum2018. október 19. 12:00

2018. augusztusban a bruttó átlagkereset 321 200 forint volt, 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A KSH frissen közölt adatai szerint 2018. január-augusztusban a bruttó átlagkereset 324 300 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

2018. augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 321 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 331 400 forint volt. A nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 213 600 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 222 100 forintra becsülhető.

A KSH szerint a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,1százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Megálapították még, hogy 2018. január-augusztusban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 324 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 300 forint volt.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb
    (604 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (209 000 forint).
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 303 700 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 215 700 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 224 200 forintra becsülhető.
  • A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8300, illetve 7400 forint.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,8, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,6 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,0 százalékkal emelkedett.
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 339 700 forint volt, 11,7 százalékal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.

 

Címkék:
vállalkozás, fizetés, átlagkereset, ksh, átlagfizetés,