Új fegyvert élesít a NAV: retteghetnek a feketéző munkáltatók

MTI2018. március 4. 11:30

Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerûségét vizsgálja kiemelten.

 

Az utólagos adótraffipax lényege az önkéntes jogkövetésre ösztönzés, éppen ezért az adóhivatal az ellenőrzés megkezdése előtt egy hetet biztosít a hibák javítására, a bejelenteni elmulasztott alkalmazottak bejelentésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére - mondta el Tállai Andárs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek

A kockázatelemzők már megkezdték az érintettek kiválasztását a foglalkoztatotti bejelentések, a kifizetői bevallások, valamint az adóhivatal rendelkezésére álló egyéb információk alapján. Így például az a vállalkozás biztosan számíthat ellenőrzésre, ahol az online kasszák adóhivatalhoz érkező adatai alapján egyértelmûen látszik, hogy egyszerre nyolc pénztárgépbe is ütnek bevételt, azonban csak két munkavállaló van bejelentve

- hívta fel a figyelmet Tállai. A foglalkoztatói bejelentések szabályossága mellett az adóhivatal azt is figyelemmel kíséri, hogy a dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegû garantált bérminimumot. 

Ellenőrzésre azok a vállalkozások is számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, de a NAV rendelkezésére álló adatok, ennek indokoltságát nem támasztják alá. A kockázatelemzők rostáján fennakadtak esetében az adóhivatal dönt a további eljárásról. Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az eljárások csak március 13-án indulnak.

A rendelkezésre álló több mint egy hetet ezért érdemes kihasználni, mert ilyenkor még szankciómentes a hibajavíthatás - húzta alá. A munkaügyi szankciók mellett egymillió forintos mulasztási bírságra kell, hogy számítson az alkalmazottját feketén foglalkoztató vállalkozó, többek között ezért is célszerû minden érintettnek mielőbb rendezni munkavállalóinak jogviszonyát.  

Amellett, hogy a bejelentéssel elkerülhetőek a súlyos szankciók, a dolgozók érdekét is ez szolgálja, mivel csak a legálisan foglalkoztatott alkalmazottaknak jár a táppénz és a nyugdíj

- jegyezte meg az államtitkár.

Címkék:
ellenőrzés, vállalkozás, pénzcentrum.hu, pénztárgép, büntetés, bejelentés, adótraffipax, fekete munka,