Pénzcentrum • 2016. január 30. 16:55
Újabb tutiüzletbe vágott Klapka György, ismert üzeltember, aki szinte csak akasztott ember nem volt még. Az úszószövettséggel megállapodott ugyanis, hogy megtervezheti, legyárthatja az úszóérmeket, ezért viszont egy fillért sem kap a szövetségtől. Kérdés persze, hogy így miből jön össze a Klapka által remélt remélt 400 millió forint.
Klapka György a tuti üzleteiről híres Magyarországon és nem véletlenül. Az egykori
- Revütáncos,
- Aranykereskedő,
- Diótermesztő
újabb biztos haszonnal kecsegtető üzletbe vágott. Ezúttal a 2017-es budapesti úszó európa-bajnokság érmei megtervezésére és kivitelezésére kötött szerződést. Az igazán meglepő azonban az, hogy ezért egy fillért sem kért az úszószövetségtől, a bevételeket ugyanis abból reméli, hogy az EB-n kiosztott érmek másolatát árusítja majd, többek között a híres, Vámház körút 9-es szám alatt található boltjában.
Az üzletember 20 milliós bevételt vár az érmekből, de ehhez a saját pénzéből kellett megfinanszíroznia az előzetes munkákat.
- mondta a Blikknek Klapka.
Nem mindenkinek megy ilyen jól az üzlet
Számtalan hazai kis- és közepes vállalkozás élén égető kérdéssé vált a generációváltás. Mivel sok esetben az utódlás nem megoldható, a vállalatok garmadával kerülhetnek eladósorba.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Fontos határkőhöz érkezett a kkv- szektor: a rendszerváltás környékén alapított vállalkozások vezetői nagy számban érkeznek a nyugdíjkor küszöbére. Gyermekek vagy választott utódok nélkül viszont sok helyen nem megoldott a generációváltás.
Statisztikák nem készültek ugyan arról, hány kis-, és középvállalkozásnál nem megoldott a generációváltás, ugyanakkor a tanácsadás területén dolgozók tapasztalatai alapján a probléma a társaságok körülbelül 60 százalékát érinthet.