Sokkoló jóslat: több ezer magyar bolt nem nyit ki januárban?

Pénzcentrum2013. november 13. 13:03

Előfordulhat, hogy a boltok egy része nem nyit ki az ünnepek után. A törvény szerint ugyanis a hatóság bezárhatja azokat, amelyek nem szerzik be az online kasszákat.

"Január másodikán nem fog tudni gyógyszert venni, persze úgysem jutna el a gyógyszertárig, mert nem lesz hol tankolni, de ez mindegy is lesz, mert éhen fog halni, hiszen sok helyen nem lehet majd kenyeret és tejet venni." Így vázolta kissé túlzón Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a hvg.hu-nak azt az állapotot, ami januártól lehet a magyar boltokban. 

A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis december 31-ig minden érintett kereskedőnek be kell szereznie azokat a PC alapú, online pénztárgépeket, amelyeket addigra a NAV-hoz is bekötnek. Azokat a kereskedőket, akik nem tartják be a határidőt, egy múlt héten benyújtott törvényjavaslat szerint akár bezárással is büntetheti a hatóság. Az adótörvények költségvetési bizottsági módosító indítványa értelmében ugyanis 12 napra be lehet zárni azt az üzlethelyiséget, ahol a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségeket megszegték. Márpedig ha december 31-ig nem kötnek be PC alapú pénztárgépeket az érintett üzlethelyiségekben, akkor ez történhet. Emellett pedig még 50-200 ezer forint közé tehető mulasztási bírságot is kiszabhatnak.

Az OKSZ főtitkára szerint a kitűzött határidőig képtelenség beszerezni az összes PC alapú pénztárgépet, a minisztérium pedig nem hajlandó módosítani a - még februárban - kiírt határidőn. Így állhat elő az a helyzet, hogy az ünnepek után, január másodikán a PC alapú pénztárgép használatára kötelezett patikák, a kereskedelmi forgalom 50 százalékát lebonyolító kiskereskedelmi üzletláncok, a szállodák és a benzinkutak nagy része nem nyit ki. Ez nem kevés üzletet érinthet, becslések szerint körülbelül 50 ezer ilyen pénztárgép cseréjére lehet szükség az új szabályok miatt.

Címkék:
kkv, pénztárgép, online pénztárgép, kasszacsere,