Újra megnyitják a pénzcsapot a KKV-knak

Pénzcentrum2013. szeptember 11. 18:02

Meghosszabbítja az MNB a Növekedési Hitelprogramját - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök. 2014 végéig összesen 2000 milliárd forintos keretösszegű programot hirdetett meg a kis- és középvállalkozások számára.

A Monetáris Tanács megállapította, hogy valamennyi értékelési kritérium szerint igen sikeres az MNB Növekedési Hitelprogramja - közölte Matolcsy György jegybankelnök. "Ritka szép" példája volt szerinte ez az érintett felek együttműködésének, ezért köszönetét fejezte ki Matolcsy.

A sikeresség miatt a program 2014. december 31-éig folytatódik, döntően változatlan paraméterekkel. Összesen 2000 milliárd forintos hitelkeretről van szó az első kör 750 milliárd forintján túl, ám ez nem léphető túl. A következő szakasz október 1-jén kezdődik, ekkortól egy 500 milliárd forintos összeggel folytatódik a program, részeként az összesen 2000 milliárdos keretnek.

A jegybank továbbra is 0%-os forrást nyújt a hitelintézeteknek, a kkv-k továbbra is legfeljebb 2,5%-on és maximum 10 éves futamidő mellett juthatnak hitelhez. A három pillér is megmarad: az első pillérben új hitelek kerülnek kihelyezésre. Ennek teljes összege 1800 milliárd forint, az első szakaszban 450 milliárd forint. A második pillér meglévő hitelek (akár forint, akár deviza) kiváltására szolgál, ami a fennmaradó 10%-ot teszi ki. Csak az a bank vehet részt a II. pillérben, amelyik az I. pillérben is aktívan hitelez.

 

Címkék:
hitel, kkv, növekedési hitelprogram,