MTI • 2012. február 19. 14:36
Az idei év harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással "édesipari övezetet" hozott létre a fővárostól 40 kilométerre, Úriban - közölte Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
A beruházás részben pályázati támogatásból, részben pedig banki finanszírozásból valósult meg. Az Európai Unió 35-50 százalék közötti támogatást biztosított az alapberuházás megvalósításához.
A komplexumban már átadták a 4.000 négyzetméteres üzemcsarnokot, az ezer négyzetméteres irodaházat, valamint egy 240 négyzetméteres inkubátorházat. Utóbbiban a csokoládégyártáshoz szükséges kutatás-fejlesztési feladatok mellett az édesipartól független, ám a környék szempontjából fontos projekteket is végeznek majd, mint például az ivóvíz minőségének ellenőrzését. A területhez kapcsolódó 3-4 ezer négyzetméteres logisztikai bázist nyáron adják át.
Torma Veronika elmondta, hogy a társaság megkezdte a gyártósorok beszerzését, így nyár elején elindulhat a próbagyártás. Az üzem kapacitása napi 50 tonna lesz. A teljes egészében magyar tulajdonosi körrel rendelkező Happy Chocolates Zrt. célja, hogy a minőségi csokoládégyártás mellett új munkahelyeket teremtsen, és fellendítse a térség gazdasági helyzetét - nyilatkozta a kommunikációs igazgató.
A tervek szerint a társaság a termelés beindításával 100 új munkahelyet teremt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Happy Chocolates az idén 1 milliárd forint alatti árbevétellel számol, hosszú távon céljuk a hazai piac teljes csokoládéigényének lefedését követően a sikeres nemzetközi piaci jelenlét.
Torma Veronika elmondta, hogy a meglévő kereskedelmi csatornákon keresztül történő értékesítésen túl terveik között szerepel az ipari park területén belül egy édesipari - csokoládémúzeum megépítése, valamint egy helyi kiskereskedelmi egység megnyitása és egy bemutatóterem létesítése. Saját kereskedelmi lánc kialakítását egyelőre nem tervezik.