Hat hét alatt ezer pályázat: jól startolt az Új Széchenyi Terv

Pénzcentrum2011. április 15. 14:02

Kimagasló az érdeklődés az Új Széchenyi Terv vállalkozásfejlesztési pályázatai iránt - jelentette be Molnár Ágnes a Menedzserek Országos Szövetsége által szervezett találkozón. A fejlesztési koordinációs államtitkár előadásából az is kiderült, hogy az ÚSZT kiírásaira alig hat hét alatt már ezer pályázat érkezett be.

Molnár Ágnes beszámolt arról, hogy immár egységes és átfogó stratégia és fókuszált fejlesztési célok mentén épül fel és működik a fejlesztéspolitika egésze. Megvalósult az egyszerűbb szabályozás és az egységes forráskoordináció, átláthatóbbá vált az intézményrendszer, és hatékonyabbá a támogatási rendszer. Mindennek köszönhetően jelentősen felgyorsultak - a kormányváltás óta megháromszorozódtak - a kifizetések. A korábbi havi átlagos 22 milliárd forint kifizetése helyett 2010 júniusa óta havonta átlagban 65 milliárd forint támogatás jutott el a pályázatok nyerteseihez.

Az átalakításokat széles körű nemzeti konzultáció kísérte, amely a jövőben is folytatódik - mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy a még rendelkezésre álló 2020 milliárd forintnyi uniós forrás a korábbinál jóval célzottabb és hatékonyabb felhasználása komoly lendület adhat a folyamatban lévő beruházásoknak és a munkahelyeket teremtő mikro-, kis- és középvállalkozások megerősödésének.

Az új támogatási konstrukciók megnyitását követően gyors ütemben bővül a beérkezett pályázatok száma, már elérte az 1000 darabot. A pályázatok támogatásigénye meghaladja a 174 milliárd forintot. A legnagyobb érdeklődést a Vállalkozásfejlesztési Program váltotta ki, oda eddig 619 pályázat érkezett csaknem 60 milliárd forintnyi támogatási igénnyel.

Az aktív pályázatok köre folyamatosan bővül, ahogy jelentkezni is folyamatosan lehet, de több idő jut az anyagok elkészítésére is, mivel a korábbi gyakorlattól eltérően az új rendszerben a keret kimerüléséig nyitva maradnak a pályázatok.- emelte ki Molnár Ágnes hozzátéve, hogy jelenleg mintegy 90 kiírásra lehet jelentkezni.

A fejlesztési tárca kiszélesítette a tájékozódási lehetőségek körét, hiszen a kormány célja az, hogy nemcsak az uniós források, hanem a pályázással kapcsolatos információk is gyorsan eljussanak az érintettekhez. Ezért arra törekedtünk, hogy az ország minden szegletében biztosítsuk a megfelelő tájékoztatást - hangsúlyozta az államtitkár.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek eredményeként kiépült az Új Széchenyi Terv Infopont hálózata, így a 18 regionális ügyfélszolgálat mellett immár 193 ügyfél-tájékoztatási pontban is várják országszerte az érdeklődőket. Hamarosan megindul az ÚSZT-vel kapcsolatos információs szolgáltatás a Kormányablakokban is.

A kormány szerdán döntött a Széchenyi Programiroda felállításáról - jelentette be az eseményen Molnár Ágnes. A döntésnek megfelelően májusban egy egységes országos tanácsadói hálózat jön létre, amelynek feladata az informálás, a közreműködő szervezetek és a pályázók közötti koordináció, és a személyes kapcsolattartás lesz.

Címkék:
nemzeti konzultáció 2020,