Itt a hibátlan magyar cégek toplistája

Pénzcentrum2011. március 7. 12:02

Ez év márciusától vezette be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a vállalkozások pozitív listáját. Az NFH megyékre bontott felsorolásában megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.

A pozitív lista jelenleg az árfelszámítással kapcsolatos témavizsgálat során vizsgált vállalkozásokat tartalmazza. A lista folyamatosan bővül.

Pozitív minősítést az a vállalkozás kaphat, amely a kijelölt vizsgálatokon - például az árfeltüntetés és árfelszámítás, a szavatosság és jótállás, a vásárlók könyvébe tett bejegyezések intézése, az idegenforgalom ellenőrzésekor - megfelelt a jogszabályoknak, ezen kívül bármely vállalat kérhet átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálatot cégénél.

A jogszabályokat betartó vállalakozásokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nyilvánosságra hozza, és jogkövető fogyasztóvédelmi magatartásáról a vállalkozás tanúsító oklevelet kap. A pozitív listára kerülés akár az előszobája is lehet majd a Fogyasztóbarát Embléma elnyerésének, amelyet várhatóan idén vagy jövőre vezetnek be.

Az aktuális listához KATTINTS IDE! 

 

Címkék: