A magyar város, ahova özönlenek a milliárdok

Pénzcentrum2010. október 16. 10:32

Az elmúlt hetekben több nagyvállalat is bejelentette, hogy komoly beruházásokat tervez Tatabányán. A Grundfos és a Samsung is milliárdokat költ a hetvenezres megyeszékhelyen.

A szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos 2000-ben építette fel első, majd második szivattyúgyárát Tatabányán, 2007 szeptemberében pedig felavatta székesfehérvári gyárát. A két telephelyen a gyártóterület 65.000 négyzetméter, így Dánián kívül Magyarországon található a Grundfos legnagyobb gyártóbázisa, a termelés 95 százalékát exportálják. A vállalat létszáma eléri az 1800 főt, és az idén a tervek szerint nettó 85 milliárd forintos árbevételt érnek el. 


Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

A társaság a tavalyi 4 milliárd után, idén 3 milliárd forintot fordít beruházásokra Magyarországon. A 25 ország számára közmű- és épületgépészeti szivattyúkat, valamint az ezekhez elektromotorokat készítő cég tatabányai és székesfehérvári üzemeiben jövőre új berendezések sorozatgyártását kezdik meg.

Tatabányára egy másik nagyvállalat, a dél-koreai Samsung is beruházási terveket jelentett be. Az ipari parkban már elkezdődött a gyár építése, ahol elsősorban műanyag-alapanyagokat fognak előállítani különböző eszközökhöz. Az üzem alapterülete 7.325 négyzetméter lesz, várhatóan 2011 tavaszára készül el, és évi 20 ezer tonna műanyagot állít majd elő benne.

Az új gyáregységek az elkövetkező években várhatóan több száz új munkavállalóknak adnak munkát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tatabányára 1995-ban érkezett az első ipari beruházó. Az amerikai-német vegyes vállalat, a Suoftec Kft, zöldmezős beruházás keretében 10 millió német márkát fektetett be. 

Ezután özönleni kezdtek a nagy vállalatok a városba. Ma jelenleg több tucat nemzetközi ipari cégnek van üzeme a megyeszékhelyen. Ezek főként a következő területeken tevékenykednek: elektronikai ipar, gépipar, autóipari beszállítás, környezetvédelmi ipar, logisztika és idegenforgalom.

 

Címkék: