Az állatvédők vádjai nélkül is bajban vannak a libatenyésztők

Pénzcentrum2009. november 24. 09:32

A Baromfi Termék Tanács (BTT) néhány napja úgy döntött, Magyarországon keres jogorvoslatot a Négy Mancs újabb vádjaival szemben. Az osztrák-német állatvédő szervezet azt állította, a hazai hízott vízi szárnyasok húsa egészségtelen -írja a Világgazdaság.

A tenyésztők szerint azonban az amúgy is rossz piacot egy negatív kampány tovább rontja, az ágazat a vádak nélkül sincs jó helyzetben. A felére esett vissza a húsliba exportára: míg a múlt évben még 4,2-4,3 eurót kaptak a vízi szárnyasért, most mindössze 2-2,1 euróra számíthatnak - tudta meg a Világgazdaság a Baromfi Termék Tanács elnökétől. Erre az évre Bárány László 3-5 százalékos csökkenést vár az ágazatban.

A termelők jelenleg darabonként 3-500 forintos veszteséget kénytelenek elviselni, éppen ezért a Magyar Lúdszövetség elnöke átrendeződést vár a következő évre. "2010 vízválasztó lesz, csak az erős tartalékokkal rendelkező termelők tudnak talpon maradni" - véli Papp Lajos, a Magyar Lúdszövetség elnöke, aki a Komlósi Lúd Kft. ügyvezetője is. A szakember szerint a mintegy hárommilliós húslibaállomány a felére eshet vissza. 

 

Címkék: