Bezárják a Quelle-t: ezrek kerülnek utcára!

Pénzcentrum2009. október 21. 12:02

Úgy fest, mégsem járt sikerrel a német csomagküldő-szolgálat megmentési akciója, és végleg felszámolják a céget, több ezer embert az utcára juttatva.

A cég felszámolásának tervét hétfőn jelentették be, miután hónapokig tartó várakozást követően sem akadtak befektetőre, aki megmentené a céget. A német Financial Times kedden azt írta, hozzávetőleg 7000 ember állása forog kockán.

A Quelle anyavállalata, az Arcandor még júniusban csődvédelmet kért, miután az állami mentőcsomag iránti kérelmét elutasította a német kormány. A nyár folyamán 50 millió eurónyi hitelt mégis kapott a cég, hogy ki tudja nyomtatni őszi katalógusát, és folytatni tudja napi tevékenységét.

Az egyik ok, amiért nem sikerült befektetőt találni, a megoldatlan faktoring kérdése, mivel a Quelle-nek nem sikerült megállapodnia egyetlen bankkal sem, amely vevőköveteléseit megvásárolta volna.

Az 1927-ben alapított cég sajnos az elmúlt években nem tartott lépést a trendekkel, és nem élt az internet nyújtotta lehetőségekkel, hiszen már jóval korábban be kellett volna zárnia az 1500 üzletének zömét, ahol a vásárlók meglehetősen kicsi raktárkészletből válogathattak, és helyette a webshopokra kellett volna helyeznie a hangsúlyt.

Címkék: