Továbbra is szeretjük az outleteket

Pénzcentrum2009. szeptember 24. 08:17

A gazdasági recesszió a másfél éve még erőteljesen fejlődő outletpiacot is megtépázta, de van olyan szereplő is, aki fejlesztésekben gondolkozik -írja a Napi Gazdaság.

A válságot a legnagyobbnak számító Premier Outlets Center sem tudta kikerülni, ám továbbra is hatalmas tömegeket vonz és lényegében a rossz gazdasági helyzetben is megőrizte piacvezető szerepét. A konkurens GL Outlet üzletszáma honlapja szerint kilencre fogyatkozott, a Premier mellett épült M1 pedig gyakorlatilag üresen áll.

A Polgár mellett épült M3 Outlet azonban szinte egyedüliként látványos fejlődést mutat. Mint azt Szebenyi Miklós, a komplexum igazgatója a Napi Gazdaságnak elmondta, a majd ötven üzlet kihasználtsága jelenleg 65 százalékon áll, ez év végére eléri a 75 százalékos feltöltöttséget. Szerinte legkorábban 2011-ben várható a kapacitások bővítése.

Elemzők szerint ez a fajta értékesítési forma azért volt képes rövid idő alatt meghódítani a magyar vásárlókat, mert olyan márkákat vonzott, amelyeknek erős háttere van az ugyancsak gyorsan népszerűvé vált plázákban. Ez azonban a komplexumok hátránya is egyben, hiszen a legmagasabban pozicionált márkák igyekeznek távol tartani magukat a minőségi, de középre helyezett márkáktól.

Címkék: