Van, ahol csak két százalék a társasági adó

Világgazdaság2009. június 5. 09:18

Kétszázalékos társasági adót kell csak fizetnie ezentúl annak, aki Törökország legelmaradottabb régióiban hajt végre munkahelyteremtő beruházást - jelentette be tegnap az ankarai kormány. A kabinet elsősorban a májusban már 16,1 százalékosra emelkedett állástalanság ellen próbál küzdeni az intézkedéssel.


A legszegényebb délkeleti térségekben beruházókat emellett a tb-járulékok csökkentésével és kedvezményes állami hitelgaranciákkal is megpróbálják ösztönözni. Elsősorban az autóipari, az LCD-televíziók és 15 más csúcstechnológiai ágazat beruházóit szeretnék megnyerni. Az intézkedésektől a kormány 800 ezer új állás létrejöttét reméli.

A csomag azonban súlyos költségvetési kihatásai miatt vélhetően tovább mélyíti majd a nézeteltéréseket Ankara és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szerint ugyan az intézkedések az idén csupán egymilliárd lírával (130 milliárd forinttal) rontják a büdzsé egyenlegét, más számítások azonban 60 milliárd lírát emlegetnek.

A török kormány már bő egy éve folytat tárgyalásokat az IMF-fel egy tavaly lejárt hitelszerződés megújításáról, eddig sikertelenül. A valutaalap ezalatt folyamatosan a költségvetési kiadások féken tartására figyelmeztette a török vezetést, amely azonban fontosabb feladatnak érzi a recesszió és a munkanélküliség enyhítését. A tavalyi utolsó negyedévben már 6,2 százalékkal zsugorodott a török GDP, az idei első negyedévre pedig az elemzők két számjegyű visszaesést jósolnak.

Címkék:
ankara, recep tayyip erdogan,