Az Euronics terjeszkedik, pedig a piac csökken

Világgazdaság2009. április 7. 09:00

Több mint tíz százalékos forgalombővüléssel zárta az első negyedévet az Euronics- hálózat. Az elektronikai és háztartási gépeket forgalmazó lánc nyolcéves fennállásának legjobb eredményét érte el 2008-ban, pedig a múlt év korántsem volt könnyű.

A magyar piacon ugyanis az úgynevezett fehéráruk - konyhai és fürdőszobai berendezések- értékben mért forgalma 10,3, a darabszám pedig 9,4 százalékkal csökkent. A barnaárukból -szórakoztatóelektronikai cikkekből- származó bevétel 5,3 százalékkal csökkent, a darabszámot tekintve pedig 11,6 százalékkal adtak el kevesebbet.

Az Euronics elsősorban az országszerte 70 üzletet működtető Elektropont- hálózat bedőlése után keletkezett piaci rést használta-használja ki: megkezdte bolthálózatának optimalizálását, több városban is új helyre költöztették a boltokat.

A társaság ott erős igazán, ahol a nagy alapterületű áruházakat működtető multik nem tudnak hatékonyan működni. A mintegy ezer embernek munkát adó hálózat összes eladótere meghaladja a 35 ezer négyzetmétert.

A veszprémi Vöröskő Kft. és a hódmezővásárhelyi Bravotech Kft. által 2001-ben létrehozott Euronics Magyarország nyolc éve csatlakozott a 27 országban több mint tízezer boltot ellátó Euronics International Ltd. Nemzetközi beszerzési hálózatához. A két, továbbra is független kereskedelmi vállalkozás azért fogott össze, mert világossá vált: csak szövetségben és az nemzetközi beszerzési hálózat támogatásával maradhatnak életben a multinacionális vállalatokkal szemben.

Címkék: