Veszélyben a profi sport: a cégek fele kevesebbet adományoz

Pénzcentrum2009. március 11. 11:00

Egy felmérés szerint a vállalatok 50 százaléka azt tervezi, hogy 2009-ben kevesebbet adományoz, mint a korábbi években. Ez nem csak az alapítványokat és a nonprofit szervezeteket érinti, hanem több sportág jövőjét is veszélybe sodorhatja.


Az IEG reklámcég megbízásából készült felmérés szerint a vállalatok 51 százaléka látja úgy, kevesebbet tud költeni idén szponzorációra és jótékonykodásra. További 36 százalék pedig kisebb változtatásokat tervez az erre szánt büdzsében.

Még az olyan óriásvállaltok, mint a McDonald's vagy az American Airlines is úgy nyilatkozott: alacsonyan kell tartaniuk szponzorációs költségvetésüket az idei évben.

Több vállalat -például a General Motors, a FedEx, a Deutsche Post- már megtette a szükséges lépéseket azért, hogy visszavegyenek a sporttámogatásokból. A nagy cégek visszavonulása még Amerikában is komoly visszaesést jelenthet a legnépszerűbb sportágaknál, például az amerikai focinál, a baseballnál, vagy a kosárlabdánál is.

Ugyanakkor nem minden ágazatnak lesz nehezebb: a felmérés szerint az atlétika támogatására 2,8 százalékkal többet költenek a nagyvállalatok, mint 2008-ban. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az atlétika támogatása kevésbé költséges, mégis elég népszerű a sportág ahhoz, hogy a cégek hirdetései sokakat -elsősorban fiatalokat- elérjenek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A gazdasági világválság miatti megszorítások a nonprofit szférát is keményen érintik: a legnagyobb adományozóknak számító vállalatok visszatartják adakozási lehetőségeiket, mondván, a jelenlegi helyzetben inkább a munkahelyek megtartására, és a cég stabilizációjára költenek.

Címkék: