Mohács után is volt fellendülés

Pénzcentrum2009. március 2. 09:00

Minden változás kulcsa, hogy reformokkal határozott lépéseket teszünk, vagy lassan vergődünk tovább. A szociális és nyugdíjkiadások nem tarthatóak fenn, és jelentős versenyképesség-javítás nélkül a foglalkoztatás sem fog nőni - nyilatkozta Chikán Attila, a Corvinus Egyetem tanára, a Reformszövetség szakértője.

A válságból való kilábalást többféleképpen lehet definiálni. Rövid távú feladat lehetne, hogy állítsuk vissza az ország gazdasági mutatóit a válság előtti szintekre. Csakhogy az ország már a válság előtt is válságban volt, ezek hatásai pedig egymásra rakódtak. A megoldás egy része - például a régió iránti nemzetközi bizalom helyreállítása - nem tartozik a mi kompetenciánkba. Amíg a nagy társadalmi-gazdasági reformokat nem valósítjuk meg, addig e téren nem lépünk előre, csak bukdácsolni fogunk - mondta Chikán.

Pillanatnyilag 20-25 ezer állás került veszélybe Magyarországon, vagy kezdődött meg a leépítés, ám nem ennyire lenne szükség, hanem sokkal többre, 700 ezerre, egymillióra. A foglalkoztatás és termelékenység növelésének feltétele egy sor reálgazdasági beavatkozás, mint a kkv-k helyzetbe hozása, az innováció, a közlekedés és a logisztika fejlesztése. A legjobb ösztönző rendszer sem lesz hatékony, ha a reálgazdaság számára nem valósítjuk meg azokat az intézményi és szabályozási feltételeket, melyek mellett a gazdaság szereplői valóban az ösztönzők alkalmazásától elvárt magatartást tanúsítják.

Mohács után is volt fellendülés, csak kicsit sokat kellett várni rá. Nem fenyeget államcsőd, ez csak hangulatkeltés. Egy olyan életszínvonalú országban mint Magyarország sokáig lehet veszíteni az életszínvonalból anélkül, hogy csőd lenne. Nem a drasztikus visszaesés a veszély, hanem a lassú lecsúszás. 2000-ben Magyarország 29. volt a World Economic Forum versenyképességi listáján, míg mára a volt szocialista országok közül utolsók lettünk a 62. hellyel.

Címkék:
chikán attila,