Örülhetnek a cégek: jöhet a kedvezményes forgóeszköz-hitel!

Pénzcentrum2009. február 5. 08:45

Akár már jövő hétre véglegesítheti a kormányzat a cégek likviditási problémáit könnyíteni hivatott kedvezményes forgóeszköz-hitel konstrukciót - tudta meg a Világgazdaság.

A hitel feltételeiről most a bankokkal egyeztet a kormányzat, melyről korábban Gyurcsány Ferenc azt mondta, 140 milliárd forint áll majd e célra rendelkezésre. A programban résztvevő bankokkal azonban akár szerződést is bonthat a kormány, ha azok nem helyeznek ki havonta minimum félmilliárd forintot.

Korábban Bajnai Gordon azt mondta, a hitelkonstrukció kamatplafonja 12 százalék körüli lesz, és a bankok által alkalmazható kamatfelárat is maximalizálják.

A hitelt a Magyar Fejlesztési Bankkal megállapodást kötött kereskedelmi bankoknál lehet majd igényelni.

A termelő és szolgáltató vállalkozások uniós forrásokból is igényelhetnek forgóeszközhitelt, a kisebb vállalkozások pedig uniós támogatású mikrohitel is rendelkezésre áll, 6 millió forintig. Emellett a Jeremie program 50 milliárd forintos keretéből is lehet ilyen célra pénzt felvenni.

Címkék:
jeremie program,