Pénzcentrum • 2026. július 3. 13:28
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter aláírta a budai fonódó villamoshálózat második ütemének támogatási szerződését. A 32 milliárd forintos európai uniós forrásból megvalósuló, a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gát térségén át a Budafoki útig tartó új vonalszakasz a tervek szerint 2029-re készül el.
Bár a beruházás előkészítése már évek óta zajlik, a folyamat Lázár János minisztersége alatt hosszabb időre leállt, de a projekt mostanra elérte az építési fázist. A támogatási dokumentum aláírásával a kivitelezési szerződés is hatályba lépett.
Ez a budapesti villamosfejlesztés az első olyan, hazai felhasználású uniós forrásból megvalósuló projekt, amely eljutott ebbe a szakaszba, de a közeljövőben további közlekedési és vasúti beruházások indulása is várható országszerte.
Az új vonalszakasz a Szent Gellért tértől indulva végighalad a Műegyetem rakparton, majd a Petőfi híd és a Rákóczi híd budai hídfője alatt elhaladva, az ELTE és az Infopark érintésével éri el a Kopaszi-gátnál épülő új városnegyedet, a végállomása pedig a Budafoki útnál lesz.
A fejlesztés hiánypótló közösségi közlekedési kapcsolatot teremt a gyorsan növekvő dél-budai térség számára, ráadásul közvetlen átszállási lehetőséget biztosít a Déli Körvasút részeként megvalósuló Nádorkert elővárosi vasútállomáshoz is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új vonalnak köszönhetően a terület szervesen rácsatlakozik a már működő budai fonódó hálózatra, a Szabadság hídon át pedig kényelmesen elérhetővé válik a belváros és a Deák Ferenc tér, a jövőben pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül akár a Nyugati pályaudvar is.
A projektet a Közlekedési és Beruházási Minisztérium bonyolítja le a Budapesti Közlekedési Központtal szoros együttműködésben. Bár a kivitelezőnek még fel kell készülnie a feladatokra, a kisebb közműkiváltási munkák már idén ősszel megkezdődhetnek. A látványosabb, nagyszabású építkezések 2027-ben indulnak el a nyomvonal mentén, a teljes hálózatbővítést pedig a szerződés értelmében 2029-re kell befejezni.