Pénzcentrum • 2026. június 28. 18:29
Az Időkép előrejelzése szerint a következő napokban tovább fokozódik a hőség, hétfőn és kedden az ország nagy részén zavartalan napsütésre, csak kevés felhőre lehet számítani. Hétfőn számottevő csapadék nem várható, legfeljebb egy-egy jelentéktelen zápor vagy hőzivatar fordulhat elő. A délies szél többfelé élénk lesz, a csúcshőmérséklet pedig 37 és 42 fok között alakulhat.
Kedden már észak felől időnként megnövekedhet a felhőzet, elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak, de ez sem hoz érdemi enyhülést. Az északnyugatira forduló szelet több helyen erős, helyenként viharos lökések kísérhetik, miközben a délutáni órákban 35 és 43 fok közé emelkedhet a hőmérséklet. Az Alföldön újabb melegrekord sem kizárt.
Szerdán aztán megérkezik a várva várt hidegfront, amely hatására már nyugaton, északnyugaton elkezdhet érezhetőbben mérséklődni a kánikula, de az ország nagy részén még így is 32 és 38 fokos hőségre kell készülni.
Ezzel együtt ezen a napon már megkezdődik a változás, és többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok. A markáns frontnak köszönhetően hevesebb, kiterjedtebb viharok is érkezhetnek felhőszakadással, akár nagyobb méretű jéggel. A hosszabb távú előrejelzések alapján csütörtökre országszerte jelentősen visszaesik a hőmérséklet.
Csütörtökre végre megérkezhet a felfrissülés, az ország nagy részén már 30 fok alatt marad a csúcshőmérséklet. A délkeleti térségben még előfordulhat 31 és 32 fok, de ez is közel 10 fokos lehűlést jelenthet a hét eleji extrém forrósághoz képest. Az előrejelzések szerint ugyanakkor a távolabbi kilátásokban már egy újabb kánikula körvonalazódik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán