Pénzcentrum • 2025. december 22. 07:45
Hétfőn jelentős közlekedési fennakadásokra kell számítani Budapesten a fuvarozók tüntetése miatt, amelyen akár kétezer teherautó és kamion is részt vehet - derült ki az RTL Híradójából.
A fuvarozók tiltakozásának fő oka, hogy míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak, addig a főutakon közlekedő teherautók esetében több mint ötven százalékos díjemelést terveznek. A szervező állítása szerint ezzel Európa legmagasabb útdíját kellene fizetniük.
Erre halad a kamionos tüntetés december 22-én
Orosz Tibor, a tüntetés szervezője szerint a demonstráció az M3-as autópálya felől érkezik a fővárosba, majd délben az Árpád hídon át Budára tart, és végül a Hősök terén ér véget. "Gyűlés miatt 2025. december 22-én 14 óra és 20 óra között az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autóút – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere útvonalon – az ünnepek miatt megnövekedett járműforgalmon túl – fokozott torlódásra és forgalmi akadályokra lehet számítani" – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Nem tudtak megállapodni
Bár pénteken az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) megállapodást kötöttek, a fuvarozók kihátráltak az MKFE mögül. Orosz Tibor, a fuvarozók egyik érdekvédője szerint azért, mert az egyesület rossz egyezséget kötött. A hétfői demonstráció célja, hogy felhívják a figyelmet az útdíjemelés következményeire, és kifejezzék tiltakozásukat a döntés ellen.
A fuvarozók szerint a jelenlegi helyzet veszélyezteti a megélhetésüket és a magyar gazdaság egészére is negatív hatással lehet, köztük a fogyasztókra is. Legutoljára idén októberben a készülő fővárosi taxisrendelet miatt volt nagyobb fuvarozó tüntetés, amelyet Budapest belvárosában tartottak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Lázár János építési és közlekedési miniszter parlamenti kijelentette, hogy a kormány célja nem a többletbevétel, hanem a kamionok autópályákra terelése. A miniszter szerint eddig a teherautók az olcsóbb alsóbbrendű utakat használták, ami súlyos terhet jelentett a településeknek.
Címlapfotó: Jászai Csaba, MTI/MTVA