Brutális pénzeket fizetett már vissza a MÁV a késések miatt az utasoknak: ekkora lenne a baj?

Pénzcentrum2025. június 30. 08:45

A MÁV késési biztosítása június 1-je óta működik, és eddig 90 millió forintot fizettek vissza az utasoknak a 20 percet meghaladó késések után. A múlt hétvégén ismét súlyos fennakadások voltak a vonatközlekedésben, immár negyedszer egymás után.

A MÁV az ATV Híradónak elmondta: a késési biztosítás bevezetése óta 135 ezer jegy után fizettek visszatérítést, összesen mintegy 90 millió forint értékben. Ez a jegybevételekhez képest (amely meghaladta a 7 milliárd forintot) kicsivel több mint 1 százalékos arányt jelent. A bérletes utasok közül eddig 150-en éltek a 10%-os visszatérítés lehetőségével, amelyre akkor van mód, ha a bérletet hosszabb időn át, késések sújtják. A bérletvásárlási csúcs jellemzően a hónap első napjaira esik.

Június 28-án, szombaton ismét összeomlott a vasúti közlekedés a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon. Tatabánya és Tata között reggel 10 óra körül felsővezeték-szakadás történt – éppen azon a szakaszon, ahol jelenleg csak egy vágány járható a július 3-ig tartó karbantartás miatt.

A hibát ugyan kora délutánra kijavították, ám nem sokkal később Komáromnál a biztosítóberendezés is meghibásodott, ami a MÁV szerint olyan súlyos probléma, hogy a vonatforgalmat Almásfüzitő és Ács között le kellett állítani. A vasúttársaság hangsúlyozta: ilyen esetben szigorú biztonsági protokollokat kell alkalmazni, még akkor is, ha ez járatleállással jár.

Az érintett szakaszokon az Országos Haváriaközpont mintegy 70 pótlóbuszt állított forgalomba, melyek több megyéből – köztük Győr-Moson-Sopronból, Komárom-Esztergomból és Pestből – érkeztek. A pótlás folyamatos volt, és a helyszínen vizet is osztottak az utasoknak, valamint MÁV-munkatársak segítették a tájékozódást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez már a negyedik egymást követő nyári hétvége, amikor komoly problémák nehezítik a vonatozást.

A MÁV szerint fokozott műszaki ellenőrzést végeznek, több helyen online hőmérséklet-érzékelő szenzorokat is elhelyeztek, hogy jobban felkészüljenek a nyári meleg okozta infrastruktúra-problémákra. A vasúttársaság közlése szerint június eleje óta 2800 vonat késett 20 percnél többet, ami az összes járat nagyjából 3 százalékát jelenti.

Címkék:
utazás, közlekedés, MÁV, vasút, késés, kártérítés, vonatok,