Hihetetlen szabálytalankodót kapcsolt le a NAV: tényleg bármire képesek a büntetéskerülők?

Pénzcentrum2025. január 24. 14:31

Menet közben manipulálta a tachográfot egy sofőr az M7-es autópályán. Alsónadrágjában rejtegette a távirányítót, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei lefülelték - közölte a NAV.

Több mint 400 kilométer távolságot akart megtenni egy magyar kamionos úgy, hogy közben a menetíró készüléke folyamatos pihenőidőt rögzített. A pénzügyőrök az áru és okmányok vizsgálata után a sofőr vezetési- és pihenőidejét ellenőrizték, amikor kiderült a turpisság – a gépkocsi menetíró készüléke már a kiterelés ideje alatt, illetve azt megelőzően is pihenőidőt rögzített.

A sofőr kezdetben azzal indokolta az adatok hiányát, hogy talán a készülék hibásodott meg. Amikor az egyenruhások határozottan felvetették, hogy szándékosan befolyásolja a készüléket: „lehet” választ adott, majd ezután az alsónadrágjából előhúzott egy távirányítót. A próbaúton egyértelművé vált, hogy a kapcsoló módosítja a tachográf adatait. A távirányító nem kizárólag az adatok meghamisítása miatt jogsértő, használata veszélyes a közlekedés többi résztvevőjére, mert a sebességmérő-, a szervo- és a fékberendezést szintén befolyásolja.

Az ügyben a pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek több, mint 1 millió forint bírságot kell majd fizetnie.

A tényleges vezetési idő meghamisítása vagy eltitkolása veszélyes minden közlekedésben résztvevőre. A mágnes felhelyezésével vagy egyéb manipulációs eszközökkel a gépkocsivezetők időt akarnak nyerni, amely rendkívül kockázatos, hiszen nem a gépjárműveknek kell pihennie, hanem a járművet vezető sofőröknek.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a NAV is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapfotó: Jászai Csaba, MTI/MTVA 

Címkék:
NAV, bírság, büntetés, sofőr, veszély, adatok, vezetés, nemzeti adó és vámhivatal,