Ők a brutál vízdíjemelés első áldozatai: súlyos a helyzet, ez fájni fog a családoknak

Pénzcentrum2024. február 18. 06:55

A Balaton után a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében, ám a pihenni vágyóknak újabb áremeléssel kell számolniuk: mint a Magyar Fürdőszövetség főtitkárától, Balogh Zoltántól megtudtuk, jelentős mértékeben emelkedett a vízdíj és a csatornadíj, van olyan fürdő, ahol a vízdíj két és félszereséére, míg a csatornadíj háromszorosára. A több 10 millió forintos pluszköltséget valahonnan elő kell teremteniük, sok helyen újra kell gondolni a működésüket, hozzá kell nyúlniuk a jegyárakhoz. Ám ennek ellenére vannak még megfizethető kategóriájú fürdők, összeszedtünk pár olcsóbb lehetőséget.

Az elmúlt 4 év válságainak legnagyobb vesztese minden kétséget kizáróan a turizmus volt, a hazai vendéglátóhelyek helyzetével ebben a cikkben foglalkoztunk, most pedig a hazai fürdőket vesszük górcső alá. A Balaton után a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében, ezért sokakat érdekel, mi vár ránk az előttünk álló szezonban.

A Covid, az energiaválság, illetve a veszélyhelyzet idején az áremelési tilalom megtépázta a hazai fürdőket, akik csak 2022 nyarán tudtak újra áremeléshez nyúlni, amivel azonban extra profitra nem tettek szert, gyakorlatilag csak a veszteségeiket tudták enyhíteni. És mivel nagyrészt önkormányzati tulajdonban vannak, ezért a kkv-k részére kiírt támogatásokból is kiszorulnak. Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Pénzcentrumnak elmondta:

Azt gondoltuk, hogy mostanra nagyjából konszolidálódik a helyzet, és 2024-es szezonban talán sikerül elérni a 2019-es számokat, forgalmat, viszont tavaly év végén, 2023 decemberében kijött egy új jogszabály, Az energiaügyi miniszter 25/2023. (XII. 13.) EM rendelete a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatási díjának megállapításáról. Ebben rögzítik az egységes vízdíjat, illetve a csatornadíjat országosan, hiszen eddig óriási eltérések volt víziközmű szolgáltatótól függően.

Mindez azt jelenti, hogy jelentős mértékeben emelkedett a vízdíj és a csatornadíj, van olyan fürdő, ahol a vízdíj két és félszereséére, míg a csatornadíj háromszorosára. Ezt még fel is dolgoznánk, viszont van benne egy olyan alapdíj, ami eddig nem volt, és ez pedig bekötésenként, illetve kifolyásonként érvényes, és sajnos nem lineárisan emelkedik.

Ez egy kisebb, közepes fürdő esetén ez tízmilliós nagyságrendű többletköltséget jelent, a nagy fürdők esetében pedig már inkább 100 millió ez az összeg, amiről még egyelőre nem tudjuk, hogyan fogjuk kigazdálkodni. Ahogy mondtam, jelentősebb áremeléseket kellett végrehajtanunk a tiltást követően, és jelen inflációs környezetben nem bírna el további emelést a lakosság, tehát nagyjából ki vagyunk feszítve. Ennek ellenére kénytelenek leszünk kompenzálni a többletköltségeket, nőni fognak a jegyárak, igaz, nem az infláció mértékével, hanem annál kevesebbel

A Magyar Fürdőszövetség főtitkára elárulta, próbáltak a Víziközmű Szövetséggel, energiaügyi miniszterrel egyeztetni, de sajnos kicsi esélyét látják, hogy pont a fürdőágazatot fogják ebből a körből kivonni, vagy esetleg egyedi kedvezményeket nyújtani számukra. A megoldás az lehet, hogy nagyon alaposan átgondolják a működésüket, adott esetben teljesen új alapokra helyezik. Meg kell vizsgálni, szükség van-e minden bekötésre, csatornára, és ha lehet, módosítani kell a víziközmű szerződéseket.

Mivel gyakorlatilag egész Magyarország alatt kanyarog hévíz, így rengeteg kisebb, kevésbé ismert, de jól megközelíthető településen van legalább egy kicsi strand. Érdemes ezeket is felkeresni, hiszen itt szinte fillérekért áztathatjuk magunkat egész évben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Kiskunhalasi Termálfürdő és Strand

A világhírű halasi csipke városa sok napfénnyel és egész évben nyitva tartó termálfürdőjével várja a pihenni, gyógyulni váró vendégeit. A várost az 53-as főúton közelíthetjük meg, egyaránt közel van a kulturális központként ismert Kecskeméthez és Szegedhez, a népművészetéről híres Kalocsához, a híres és keresett hajósi pincesorhoz, Bugac-pusztához. 2016-ban a fürdő és annak környezete elnyerte a gyógyhelyi minősítést, amelyhez hozzájárult többek között az a tiszta, érintetlen környezet is, amelyben a fürdő található. A város központjában, a kórház szomszédságában helyezkedik el a gyógyfürdő, valamint a kétcsillagos kemping. A kempingben tusoló, áramcsatlakozási lehetőség, telefon, WIFI-s internet, parkoló, étkezési, strandolási lehetőség biztosított

  • Felnőtt belépő: 2400 forint
  • Nyugdíjas jegy: 1800 forint
  • Gyermekjegy: 1800 forint

Kamilla Fürdő

A balmazújvárosi Kamilla Fürdő Hajdú-Bihar megye éke, közel a világhírű Hortobágyhoz, Debrecentől és Hajdúszoboszlótól is egyaránt 20km-re helyezkedik el.Közel 1300 négyzetméter vízfelület áll rendelkezésre a vendégek számára. Szezonálisan üzemelő strand-, gyermek és wellness medencék, illetve az egész éven át nyitva tartó fedett élmény-, gyermek és gyógymedencék biztosítják akár a többgenerációs családok számára is a kikapcsolódást.

  • Egész napos felnőtt napijegy: 3320 forint
  • Egész napos nyugdíjas, gyerek, diák napijegy: 2340 forint

Sárrét Kincse

Püspökladány a Tiszántúl közepén, a Sárrét-Nagykunság-Hortobágy tájegységek találkozásánál fekvő igazi alföldi város, ahol már a múlt század elején, 1920-ban termálvízre bukkantak. A természet adta ajándék kihasználására több mint négy évtizede termálstrandfürdő épült a helységben, mely azóta is kedvelt pihenőhely a környék lakosai és a távolabbról érkezők számára.

  • Felnőtt belépő: 1950 forint
  • Nyugdíjas, diák belépő: 1600 forint

Békési Gyógyfürdő

Ez az emberi léptékű minden igényt kielégítő modern intézmény komplex ellátást nyújt vendégeink számára a tömegturizmus zajától mentesen, családias, nyugodt légkörben megfelelően képzett és tapasztalt fegyelmezett szakembergárdával, csapattal. A kezelések utáni pihenés is megoldott.

  • Gyógyvizes gyógymedence felnőtt: 1740 forint
  • Gyógyvizes gyógymedence diák/nyugdíjas: 1380 forint

Rózsa Gyógyfürdő Tótkomlós

A csendes, tiszta levegőjű kisváros fő idegenforgalmi központja a Rózsa fürdő, mely a dél-alföldi termálútvonal egyik állomása. A térségi szerepet betöltő termálfürdőben kellemes kikapcsolódást nyújt a területét kettéválasztó élővíz csatorna és a rózsakertek látványa.

  • Felnőtt belépőjegy: 2200 forint
  • Diák, nyugdíjas: 1500 forint

Címkék:
utazás, forint, nyugdíjas, strand, fürdő, gyógyfürdő, belépő, magyar, fürdők, hazai,