Áll a bál a BKK járatritkítása körül: súlyos kijelentést tett a vezérigazgató

Pénzcentrum2024. január 26. 08:58

Azért nem vonták be az utasokat a járatritkításról szóló társadalmi egyeztetésbe, mert "az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele" - mondta egy háttérbeszélgetésen Walter Katalin BKK-vezérigazgató. Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár szerint ha ez így elhangzott, akkor a cégvezetőnek távoznia kell.

Egy háttérbeszélgetésen próbálta megmagyarázni a járatritkításokat a BKK vezetése, ekkor a 24.hu tudósítása szerint Walter Katalin vezérigazgató azt mondta, azért nem vonták be az utasokat a társagalmi egyeztetésbe, mert "az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele."

Erre reagálva Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár azt posztolta a Facebookon, hogy "egész egyszerűen fel sem foghatom, hogy egy utasok milliót szállító közszolgáltató első számú vezetőjének szájából hogy hangozhat el egy ilyen mondat. Emberek vagyunk, Budapest az otthonunk, a közösségi közlekedéssel iskolába, munkába és szórakozni járunk. A budapestiek nem vágásérett pulykák, akik jobban teszik, ha beletörődnek a sorsukba, mert jön a hálaadás - vagy épp ezúttal a járatritkítás. Ilyet nem csak egy felelős vezető nem mondhat, hanem egy minimális empátiával rendelkező személy sem."

Vitézy szerint, ha ez a mondat tényleg így elhangzott, a BKK vezérigazgatójának távoznia kell a posztjáról. Karácsony Gergely főpolgármesternek pedig szerinte elnézést kell kérnie a budapestiektől, és azonnal visszavonni a járatritkításokat.

Loading...

Reagált a BKK-vezér a "kritikákra"

2024. január 26-án a reggeli órákban közleményt küldött szerkesztőségünkenek a BKK. A kommentárt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

"Három éve vezetem a BKK-t. Ez idő alatt minden döntésemet a szülővárosomért, Budapestért és az utasokért érzett felelősség vezérelte.

Szándékaink ellenére a BKK egy politikai kampány részese lett. Szakmai alapú döntéseinket, amelyeket több évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégáim készítettek elő, kiragadott adatokat bemutató vagy éppen manipulatív fotókkal illusztrált Facebook-posztokban, és azok nyomán féligazságokat tartalmazó újságcikkekben kérdőjelezték meg.

Nem vagyunk tévedhetetlenek, de szándékaink és szakmai tudásunk megkérdőjelezhetetlen, amelyet a nehéz körülmények ellenére is folyamatosan fejlődő szolgáltatásaink bizonyítanak.

Nem vagyok tévedhetetlen, de az elhivatottságom, az utasok és a kollégáim iránt érzett felelősségem megkérdőjelezhetetlen. Ezért is különösen fájdalmas számomra, hogy egy kontextusából kiragadott mondat az említett politikai kampányban olyan értelmezést kapott, amellyel pont azokat sértheti meg, akikért nap mint nap odaadással dolgozom. Egy eredetiben, angol nyelven sokkal árnyaltabb jelentéssel bíró mondás leegyszerűsítő értelmezése nyomán úgy tűnhet, mintha nem lenne fontos számomra az utasok véleménye. Holott azt az eseményt, amelyen a szerencsétlen mondat elhangzott (és amelyet sok-sok másik újságíró is hallott, mégsem értett félre), pont azért szerveztük, hogy még teljesebb tájékoztatást adjunk arról, mit miért teszünk, mit miért fogunk tenni a következő hónapokban és miben számítunk az utasok visszajelzéseire. Mert fontos számunkra, hogy ne elszenvedjék, hanem értsék és értékeljék az utasaink a változásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam, nem állt szándékomban senkit sem bántani, elnézést kérek azoktól, akik mégis így érzik. Azt remélem, hogy az elmúlt években a BKK-nak a vezetésem alatt, az utasok érdekében elvégzett fejlesztései – köztük a BudapestGO elindítása, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása - hívebben mutatják a hozzáállásomat a munkámhoz, az utasokhoz, mint egy hosszú eseményen elhangzó egyetlen, rosszul megfogalmazott mondat."

FRISSÍTÉS! Megszólalt Karácsony Gergely

Cikkünk megjelenése után hivatalos Facbook-posztban szólalt meg Budapest főpolgármesere, Karácsony Gergely. A bejegyzést, amit a Főpolgármesteri Hivatal közleményben is megküldött szerkesztőségünknek, az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

"Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért tisztességgel elnézést kért és felajánlotta nekem a lemondását. A lemondását nem fogadtam el: egy rosszul megfogalmazott mondat, ami nem tükrözi a vezérigazgató személyes meggyőződését, nem írja felül azt a kiváló szakmai munkát, amit az elmúlt években a budapesti közösségi közlekedés érdekében a BKK végzett. Nem véletlenül választották meg Walter Katalint tavaly ősszel a legjelentősebb európai szakmai szövetség, az Európai Nagyvárosi Közlekedési Hatóságok (EMTA) elnökévé. Büszke vagyok rá, hogy ilyen kiváló emberekkel dolgozhatok egy csapatban a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésén.

A BKK szakmai munkájának fontos része az utazási adatok elemzése, amelyek alapján javaslatot tett egy hatékonyabb, az utazási szokásokhoz igazodó menetrend kialakítására. De a legjobb szakmai javaslat is elvérezhet, ha az egyesek gátlástalan önzésének és a lejárató politikai kampánynak válik áldozatává. A teljes budapesti közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás a főpolgármester-jelölti politikai kampány martalékává vált, ami alááshatja a közösségi közlekedésbe vetett bizalmat. Az pedig többet árt, mint amennyit a jobb menetrend használ. Ezért arra kértem a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel."

Íme a poszt:

Loading...

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA 

Címkék:
utazás, bkk, villamos, bkv, facebook, tömegközlekedés, autóbusz, vitézy, járatritkítás, egyeztetés, utasok, vitézy dávid, budapesti tömegközlekedés, bkv hírek,