Lázár János: a lakosság tiszteletreméltóan tűrőképes, borzalmas állapotok vannak a buszokon vonatokon

Pénzcentrum2023. november 8. 09:44

A magyar vasút újjáépítéséhez is évekre van szükség Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint, amibe a következő évben a kormány bele is kezd. Szakértők szerint ugyanakkor egy ilyen fejlesztéshez ezermilliárdokra lenne szükség.

"Az első és legfontosabb lépés, hogy a legfontosabb vasúti hálózatokat újjáépítsük, illetve járműveket vásároljunk, ebbe bele fog kezdeni a kormány a következő esztendőben” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter az RTL Híradójának Budakeszin az új tanuszoda átadása után. A miniszter arról is beszélt, ő ugyan nyáron ült legutóbb vonaton, de a gyereke hetente többször is jár.

Eléggé tisztában vagyok azzal, milyen állapotok vannak az autóbuszokon és a vasúti járműveken is, azonban azt is tudom, hogy a lakosság tiszteletreméltóan tűrőképes

– közölte, majd hozzátette: a fejlesztésből Budapest sem marad ki, minden HÉV-vonalat felújítanak, és járműveket is vásárolnak. Hogy mindez milyen pénzből történik majd, egyelőre nem derült ki. Szakértők ugyanakkor elmondták, ezermilliárdokra lenne szükség egy ilyen vasút-modernizációs program végrehajtásához.

Címkék:
utazás, kormány, vasút, vasútvonal, miniszter, szakértők, vasútfelújítás, vasútfejlesztés, vasútépítés,