Teljes vágányzárat hirdetett a MÁV: foghatja a fejét, aki erre indulna vonattal

Pénzcentrum2023. október 25. 20:00

Második szakaszába lép október 27-én a Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom vonal felújítása. Ennek során november 17-ig szünetelni fog a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között.

Péntektől egészen november 17-ig fog szünetelni a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, valamint Tatabánya és Budaörs között éjszakánként. Ennek oka, hogy pénteken, azaz október 27-én második, nehezebb szakaszába lép a Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom vonal felújítása. Ebben az időben a szakaszon pórlóbuszokkal lehet majd közlekedni, a MÁV pedig az első ütemhez viszonyítva kétszer annyi járművet tervez biztosítani.

A felújítás miatt azonban hosszabb közúti menetidőre kell számítani: M1-es autópálya forgalmi kockázatai miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig akár 30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.

Címkék:
utazás, MÁV, Budapest, október, pótlóbusz, november, győr, hegyeshalom, tatabánya, vonatközlekedés,