Mégis, mi folyik a magyar erdőkben: közel négyezren indultak útnak - hova menetelnek ennyien?

Pénzcentrum2023. október 14. 20:09

Rekordszámú, közel négyezer résztvevő kéktúrázott egyszerre október második szombatján a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) által negyedszer megszervezett Kéktúrázás napján.

A 143 csoport együtt összesen 2583 kilométert tett meg a hazánk legszebb tájain vezető Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra útjain. A résztvevők mozgását a rendezvény honlapján élőben lehetett követni, ahogy a GPS-es jeladók révén virtuálisan kirajzolták a tejes Országos Kékkör útvonalát a nap végére.

A regisztrációk alapján harminc teltházas túra volt, ebből 23 az Országos Kéktúra, 4 a Dél-dunántúli, 3 pedig az Alföldi Kéktúra valamelyik szakaszán. A legkeresettebbek ismét a Budapesthez közeli részek voltak, de nagy létszámmal túráztak a Bakonyban, a Vértesben és a Bükkben is.

Az ingyenes túrarendezvényen 222 felkészült szakaszfelelős, köztük természetjáró egyesületek képzett, helyi túravezetői, nemzeti parkok és erdészetek munkatársai, ismert személyiségek, valamint az MTSZ munkatársai vezették a túrákat.

A kéktúrázást népszerűsítő rendezvény 2020-ban debütált hagyományteremtő céllal, és azóta is töretlen sikernek örvend, évről évre egyre többen vesznek részt rajta: az idei létszám mintegy 20 százalékkal múlta felül a tavalyit. A Magyar Természetjáró Szövetség az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok és a természetjáró egyesületek szakmai segítségével így is szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Teszten az Aldi, Praktiker, Decathlon filléres zsebkései: érdemes megvenni az áruházi bicskákat?

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is a túrázás, vadkempingezés, vagy akár csak annak a kipróbálása, hogy vajon bírná-e a jórészt városi, mondhatni jóval kényelmesebb életmódhoz szokott ember azt, ha egy vagy akár több éjszakát a vadonban kell töltenie. Ehhez a tevékenységhez viszont egészen biztosan szüksége lesz többféle késre, hiszen nyársat faragni, fát vágni de akár még a tüzet begyújtani is használhatjuk ezeket.

Videoblogunk, a CashTag Simon Jánost, a Magyar Késes Közösség alapítóját, elismert szakértőt kérte meg arra, hogy tesztelje a diszkontok, illetve nagyobb sport- és barkácsáruházak saját márkás bicskáit, amelyek jóval olcsóbbak a profi késeknél. Joggal merülhet fel ezekkel a filléres darabokkal kapcsolatban a kérdés, vajon alkalmasak-e a túlélőknek a vadonban vagy hamar elvéreznek egy éles bevetésen. Lássuk a szakmai ítéletet.

Címkék:
magyarország, túra, kirándulás, természet, természetjáró szövetség,