Ingázók, figyelem! Durva pályafelújítás kezdődik, hetekig nem járnak majd a vonatok ezen a vonalon

Pénzcentrum2023. október 14. 15:01

Új fázisához érkezik a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én - hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt. Mivel a bejelentés szerint 3 hétig szünetelni fog a vonatközlekedés az érintett szakaszon, így a hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni. Az MKIF a pályafelújítás kapcsán pedig azt közölte, hogy a győri vasúti fővonal felújítása alatt az M1-es autópályán előre tervezett munkálatok nem lesznek.

A MÁV közlése szerint október 27-től a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül szünetelni fog a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között, vonatpótlóbuszok szállítják majd az utasokat. Felhívták a figyelmet, hogy a MÁV-VOLÁN-csoport mindent elkövet azért, hogy az ideiglenes közlekedési rend a lehető legjobban alkalmazkodjon a helyzethez, az eddigihez képest kétszer annyi autóbusz áll szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangolják az utasigényekkel.

Az utasokat viszont arra kérik, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők érdemben hosszabbodhatnak. A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni.

Kitértek arra is, hogy a pályafelújítás második szakaszával összefüggésben változik az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendje is, a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár-Komárom vonalra terelik át. Emiatt a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják. A teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrendet pénteken tette közzé a vasúttársaság a honlapján, a vágányzári hírek menüpontban.

A győri vasúti fővonal felújítása alatt az M1-es autópályán előre tervezett munkálatok nem lesznek - közölte a felújítási munkálatokkal kapcsolatban az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Mint kifejtették, a Budapest-Győr vasút vonal felújítása miatt úgy döntöttek, hogy október 27. és november 17. között, az M1-es Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán előre tervezett munkálatok nappal nem lesznek. Az M1-es autópályát érintő felújításokat átszerveztük, segítve ezzel is a vonatpótló autóbuszok közlekedését.

Címkék:
MÁV, felújítás, Budapest, máv-start, vonat, vasút, volán, október, győr, munkálatok, vasútfelújítás, vasútfejlesztés, vonat közlekedés, vasútépítés,