Van itt pénz: úgy repültek mindenfelé a magyarok, mintha nem lenne holnap

Pénzcentrum2023. szeptember 6. 13:31

Hosszabban nyaraltunk és többet repültünk nyáron, mint tavaly - ezt állítja egy most közzétett összegzés. London volt a legkedveltebb város nemcsak a magyarok, hanem az európai utazók körében is, de nálunk Isztambul népszerűsége kiugró volt: a top10-es lista 2. fokán végzett. Ősszel is az Egyesült-Királyság fővárosa lehet a legnépszerűbb, ekkor már kb. 20 euróval kevesebbért repülhetünk.

Az átlagos repülőjegyárak emelkedése ellenére a Kiwi.com-on keresztül közel 12%-kal több repülőjegyet foglaltak a magyarok, mint tavaly. A cseh utazási technológiai cég augusztus 28-ig leadott foglalásai alapján nemcsak többen utaztak, de több napot is nyaraltak idén honfitársaink. Tízből hárman 1-2 hetet, ugyanennyien pedig 4-6 napot is eltöltöttek a célállomásukon - ezt maga a cég közölte.

Az európai összesített és a magyarok foglalási listáját is London vezette ezen a nyáron, ahogy tavaly is. Nagy meglepetés azonban a hazai listán Isztambul. Törökország legnépesebb városa nem szerepelt a tavalyi top10-es listán, idén pedig rögtön a dobogó 2. fokára tört.

Ide repültek nyáron a magyarok (2023. augusztus 28-ig foglalva a nyári hónapokra):

1. London

2. Isztambul

3. Róma

4. Barcelona

5. Milánó

6. Berlin

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

7. Párizs

8. Lisszabon

9. Athén

10. Brüsszel

Ami az átlagárakat illeti: mint a legtöbb dolog ára, úgy a repülőjegyek átlagos árai is emelkedtek. Összességében, míg tavaly átlagosan 125 euróért foglalhattunk repülőjegyet a nyárra, addig idén mindez 152 euró volt, a legnagyobb növekedést a rövid- és középtávú járatok jegyárai szenvedték el. Üdítő kivételt képeznek a hosszú repülőutak. Aki tengerentúlra ment, annak idén kevésbé kellett a pénztárcájába nyúlnia. Idén 488 euró, tavaly pedig 573 euró volt a 4000 km feletti repülőjegyek átlagos ára.

Az augusztus 28-ig a Kiwi.com-on leadott foglalások alapján az őszi hónapokban London megtarthatja vezető szerepét. Barcelona lehet a második legnépszerűbb repülős célpont, amit Róma, Isztambul és Párizs követhetnek. Ősszel olcsóbb lehet a repülés, mint nyáron. Az árak a következő módon alakulhatnak: az átlagár 131 euró, a rövid utak ára (1499 km alatt) 93 euró, a közepes utaké (1500 km-3999 km) 144 euró, míg a tengerentúli járatokért átlagosan 415 eurót kell fizetnünk.

Címkék:
cég, utazás, euró, európa, európai unió, london, magyarok, augusztus,