Itt a friss balatoni toplista: ezek az idei nyár fővárosai a magyar tengernél

Reichenberger Dániel2023. augusztus 9. 15:57

Komolynak mondható visszaesést produkálnak eddig a hazai szálláshelyek, de a szakmai szervezet elnöke a Pénzcentrumnak úgy vélekedett, hogy akár még a nyári szezon után is lehet majd javítani. Egy szállásközvetítő oldaltól statisztikákat kértünk az idei évről, hogy pontosan mekkora is a visszaesés. A konklúzió több részes, és csak az egyik magyarázata az, hogy az embereknek egyre kevesebb a pénzük.

Komolynak mondható visszaeséssel kell számolniuk a magyarországi szálláshelyeknek, vendégházaktól szállodákig - ez derült ki, mikor a Pénzcentrum megkérdezte a szálláshelyek képviselőit és az egyik népszerű magyar szállásközvetítő céget arról, hogy áll a turizmus 2023 nyarán. Az elmúlt hetekben számos elemzést olvashattunk mind arról, hogy a forgalom továbbra is a régi és nincs miért aggódni, mind pedig arról, hogy a szállásadók komoly bevételkiesést és a vendégszám csökkenését kell, hogy lenyeljék ebben a szezonban. A szállásadók képviselője ennek ellenére is tud optimista lenni: ő azt mondja, azért nem csak a nyári szezon létezik a turizmusban, de lesz is mit kijavítani, ha a levelek hullani kezdenek.

Nagyon pesszimisták a vendéglátósok

Éppen ma tette közzé a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) Turizmus Konjunktúra indexet, melyből az derült ki, hogy a vendéglátók hangulata, összességében a javulásba vetett hitük tovább romlott júliusban - erről lapunk is beszámolt ma. A TKI index júliusban enyhén magasabb volt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindex-énél (-6 pont), ennél jelentősebben a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexnél (-9 pont). Utóbbi két index emelkedett júliusban.

A mutató 2023. júliusában -5 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén kedvezőtlennek érzékelik. Az index csökkent júliusban, de a tavaly decemberinél magasabb. Mindhárom alágazatban csökkent az index, legnagyobb mértékben (10 ponttal) a szálláshely-szolgáltatásban.

Az elemzésben kiemelik, hogy az alszektorok közül a vendéglátás helyzete már fél éve a legnehezebb, melynek fő oka, hogy az árak emelkedésével nem tart lépést a kereslet.

Régiótól függetlenül negatívak a kilátások, ugyanakkor az egyes régiók között jelentős különbségek mutatkoznak: Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország vállalkozásai enyhén negatív konjunktúrát jeleztek (TKI: -3 és -6 között), míg a többi régiót a -14 és -19 közötti index jellemzi

- írták az elemzésben. Hozzátették azt is, hogy várhatóan munkaerő-csökkentéssel kell ellensúlyozni a kieső bevételt, vagyis biztosan többen is lesznek az ágazatban, akik még ezen a nyáron elveszítik a munkájukat.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 30%-a vár növekedést a vendégéjszakák számában (előző hónapban 51%), 36%-uk stagnálást, s 34%-uk vár visszaesést (előző hónapban 13%). A vendéglátásban működők közül 17% vár vendégforgalom növekedést (előző hónapban 26%), míg 42% stagnálást, 41%-uk pedig visszaesést vetít előre (előző hónapban 47%).

Sok a külföldi, de nagy a lemaradás

Nagyjából tizenöt százalékkal kevesebb a belföldi turista és ezzel együtt a vendégéjszakák száma, mint a megszokott mérték volt akár tavaly, akár a koronavírus előtti időszakban - így foglalta össze a helyzet komolyságát lapunk kérdésére Flesch Tamás, a Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Elmondta, hogy a belföldi turizmus visszaesésének két igen komoly oka van.

Egyrészt az a mindennapokban is tapasztalható tényező, hogy az embereknek egyre kevesebb pénzük áll rendelkezésre, amiből már a nyaralást nem tudják kigazdálkodni, egy visszatartó erő a belföldi turizmusban. A másik ok ennél összetettebb: akinek rendelkezésre áll az összeg a nyaraláshoz, az tavaly inkább csak "beérte" az itthoni pihenéssel, és most már külföldre veszi az irányt, ez sem tett jót a belföldi szálláshelyek forgalmának. Elém került nemrég egy adat, hogy a budapesti repülőtér forgalma ezen a nyáron eddig szinte megközelítette a 2019-es számokat, vagyis az utolsó évét a járvány előtt, mikor szintén rengetegen mentek külföldi nyaralásra

- fogalmazott az elnök. Hozzátette azonban, hogy a reptér forgalma nem csak kifelé, hanem befelé is nagyon jó, ami önmagában is okot ad az optimizmusra.

Rengeteg külföldi turista jön, és toronymagasan vezet Budapest, mint desztináció a köreikben. Ha nem is teljes mértékben, de ez kompenzálhatja valamennyire az elmaradó belföldi turizmust, és bízunk is abban, hogy ez a nyári szezonban végig így lesz. Emellett érdemes hozzátenni, hogy nem csak a nyáron, hanem ősszel is várják a belföldi szálláshelyek a vendégeket, és bízunk is abban, hogy akinek van pénze pihenésre, az mondjuk a turisztikailag szintén értékes őszi szünet környékén már a belföldi pihenést választja. Ha nem történik komoly gazdasági krach, akkor bízunk abban, hogy ősszel egy komoly felívelés jön a hazai turizmusban

- tette még hozzá optimistán Flesch Tamás.

Még mindig élen a Balaton

Megkérdeztük a népszerű belföldi szállásközvetítő céget, a Szállás.hu-t is, hogy mit látnak ebben az évben a foglalások terén, a számok mit mutatnak? Nem meglepő módon itt is visszaesését látunk: mint a cég közölte, való igaz, hogy visszaesés tapasztalható a foglalásokban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Júniusban látszott a legnagyobb különbség, akkor közel 27 százalékos elmaradásunk volt 2022 júniusához képest, de júliusban is még több mint 16 százalékos különbség volt a tavalyi július javára (arra értendően, hogy adott hónapra vonatkozó tartózkodással hány darab foglalást tettek meg, tehát, pl. júniusi tartózkodási idővel)

- válaszolta kérdésünkre Kelemen Lili, a Szállás.hu munkatársa. Leszögezte azt is, hogy a Balatonnál valóban kevesebben jártak eddig, mint ami eddig a megszokott volt.

A nyári hónapok közül eddig augusztusban a legkisebb az elmaradás tavalyhoz képest a Szallas.hu foglalási adatai szerint, jelenleg 7 százalékkal kevesebb a megtett, nyári leutazási dátumú szállásfoglalás, mint 2022-ben ilyenkor. A Balatonnál is csökkenést látunk, augusztus 1-jei összesítés alapján 19%-kal csökkent a balatoni foglalások száma tavalyhoz képest. Mindezek ellenére még mindig a Balaton a legnépszerűbb, a Szallas.hu nyári foglalásainak harmada szól a térségbe

- tette még hozzá.

Konkrét adatokat is kértünk, hely melyek voltak a legnépszerűbb úticélok a foglalásokat tekintve. az országos lista első tíz helyezettje között három Balatonhoz közeli települést is találunk, így néz ki a toplista:

  1. Siófok
  2. Hajdúszoboszló
  3. Budapest
  4. Eger
  5. Gyula
  6. Balatonfüred
  7. Szeged
  8. Hévíz
  9. Pécs
  10. Zalakaros

De a cég a kedvünkért a csak balatoni úticélok toplistáját is összeszedte, itt a következő a lista:

  1. Siófok
  2. Balatonfüred
  3. Hévíz
  4. Balatonlelle
  5. Keszthely

Ha megnézzük a listát, szembeszökő, hogy az 5 legnépszerűbb úticélból négy a Balaton déli partján található - vagyis nagyon úgy tűnik, hogy végleg véget ért az "északi hegemónia", és a magyarok már szívesebben tartanak a déli partszakaszhoz, amikor nyaralni indulnak.

A cég kérdésünkre azt is megerősítette, hogy a magyarok meglepően kis számban mennek a hotelekbe, ha pihenni indulnak, és ez a tendencia országos.

A szállástípusok közül a nem hotel típusú szálláshelyek a foglalások 74 százalékát teszik ki (igaz, ez az előző években is hasonlóan alakult), közülük is az apartman a legkeresettebb (32%). A hoteleknél egyébként közel 22 százalékkal maradnak a 2022-es szint alatt a Szallas.hu foglalásai, míg a nem hotel szektor esetén 18,5 százalékos a visszaesés

- tette hozzá Kelemen Lili. Arról is kaptunk statisztikákat, hogy pontosan milyen szállástípusokat használnak szívesen a magyarok, ezt az alábbi grafikonon mutatjuk meg.

Loading...

Tényleg ennyire drága a Balaton?

A magyar családok körében még mindig az egyik legnépszerűbb úti célnak a Balaton számít, hiszen viszonylag könnyen megközelíthető, szép és tényleg gyerekbarát a legtöbb partszakasz. Fizetős strandok mellett sok településen van ingyenes fürdési lehetőség, igaz, a szállás, a parkolás, és a szolgáltatási díjak idén is megdrágultak. Az áremelkedések persze már senkit sem érnek meglepetésként, mi azonban lementünk, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg róla, pontosan milyen árakkal találkozhatunk. A Pénzcentrum vlogja, a CashTag nemrég arra tett kísérletet, hogy bemutassa, mennyibe kerül egy spórolós nap, illetve mennyit költ az, aki tényleg elengedi magát. Nézd meg a videót újra!

Címkék:
utazás, Balaton, turizmus, magyarország, belföld, külföldi, szállás, magyarok, index, belföldi turizmus, turisták, szállásfoglalás, szálláshelyek, kihalt,