Akkora lehűlés jön Magyarországon, hogy ezt ember legyen, aki bírja: nagy szél, zivatarok is lecsapnak

MTI2023. július 23. 16:59

A jövő hét még melegedéssel kezdődik, majd egyre többfelé lesz élénk, olykor erős a szél, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet és csökken a hőmérséklet, csütörtökön már csak 21-26 Celsius fokig melegszik fel a levegő. A hét második felében ismét melegedés kezdődik, jobbára napos lesz az idő, 30 fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn napos idő várható, a nap első felében általában kevés felhővel, majd egyre nagyobb területen válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Késő délutánig elvétve lehet csapadék, majd északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű zápor, zivatar, nagyobb eséllyel északon heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, megerősödik. Zivatarok környezetében viharos, akár károkozó széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett az ország nagy részén többórás napsütés valószínű. Sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is kialakulhat. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. A zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 16-23, délután 24-36 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet várható, majd a nap második felében nyugat felől csökken a felhőzet. Általában többórás napsütés valószínű. Sokfelé előfordulhat záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet, majd délutántól kelet felé vonulnak a csapadéktömbök. Az északnyugati szelet sok helyütt erős, illetve viharos lökések kísérik. Hajnalban 12-19, a délutáni órákban 19-28 fok valószínű. A délkeleti, keleti tájakon mérhetik a magasabb, a csapadékos vidékeken az alacsonyabb értékeket.

Csütörtökön napos időre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel. Főleg keleten, északkeleten zápor, zivatar előfordulhat, de csak néhol. Sokfelé megélénkül az északnyugati, majd a délnyugati szél. A hajnali 6-14 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken általában napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű, de helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 7 és 16, délután 25 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szombaton jobbára napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, de helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Több helyütt megélénkül a délnyugati, majd északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 11-20, a maximum 27 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap általában napos idő valószínű, de erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés és elszórtan előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél, zivatar térségében erős lökések is várhatók. A hajnali 13-20 fokról 25 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Címkék:
utazás, időjárás, omsz, időjárásjelentés, meteorológia, országos meteorológiai szolgálat, időjárás előrejelzés, időjárás jelentés, időjárás-jelentés, szélsőséges időjárás,