Hatalmas változás érik a Balatonnál: kikerültek a Bahart hajózási tervei

Pénzcentrum2023. április 12. 09:25

Legalább olyan jó évet szeretne zárni 2023-ban a Balatoni Hajózási Zrt., mint amilyen a tavalyi év volt a cég számára. Ennek kapcsán számos újítással találkozhatnak a hajózni vágyók már az idei szezonban is. A programok bővítésén túl szolgálttatásfejlesztést is tervez a cég.

Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít a Bahart, és ahol lehet, mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság – sűrűbben és nagyobb hajókkal indulnak például majd a nyári bulihajók és a gyerekprogramok is - írta meg az Infostart.hu.

Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon. A büfékínálatukban helyi partnerek borai, kézműves sörei szerepelnek, ami jó döntésnek bizonyult. Lesz a Balatoni Körrel egy Gasztrokomp rendezvény, megújul a gyereknapi hajó is – mondta el az InfoRádióban Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A Bahart megújítja mind a tíz, általa üzemeltetett balatoni kikötőt, ezért egy ötéves programban mindegyiket sorra veszik. "Tavaly Balatonboglár, az idei évben Siófok, Szigliget, illetve Balatonfüred van soron. Ezekben a kikötőkben vizesblokkokat újítunk fel, mólókat cserélünk, wifi-szolgáltatást építetünk ki, úgyhogy számos kikötőben már idén is kézzelfogható jele lesz ezeknek a fejlesztéseknek" – sorolta.

Veigl Gábor elmondta: a covi hatásait hátrahagyva utasszámban, árbevételben, eredményességben folyamatosan erősödött a cég, amely szeretné az idén legalább a tavalyi sikert elérni. Összességében 2,1 millió utasuk volt 2022-ben, ez a minimális céljuk 2023-ra is. A jegyárakon minimális mértékben emeltek, a vezérigazgató szerint ez az elvégzett hatékonyság-javításnak, fejlesztéseknek, illetve annak köszönhető, hogy az utasszám folyamatosan emelkedik. Megjegyezte: tavaly óta online is lehet jegyeket venni, ez egyre népszerűbb az utasok körében. A lehetőség további népszerűsítésére kampányokat terveznek idén, így aki online vásárol, alkalmanként kedvezményes áron juthat majd jegyhez.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fotó: MTI/Katona Tibor

Címkék:
Balaton, hajó, utas, szezon, bahart, covid 19, covid, balaton komp, balatoni hajózás zrt, balatoni hajózási zrt,