Csúcsot döntött az utazási kedv: már többen keltek útra, mint a Covid előtti évben

Pénzcentrum2022. augusztus 23. 12:30

2022-ben ismét visszatért az utazások népszerűsége: van olyan utazási iroda, ahol hat hónap alatt több foglalás érkezett, mint a Covid előtt időszakban egy év alatt. Mint kiderült, változott a legnépszerűbb úti célok sorrendje is, idén Horvátországba utaznak a legtöbben. Továbbra is népszerű a pénzvisszafizetési garancia is, már az utazók 90%-a él ezzel a szolgáltatással nyaralása foglalásakor.

Az év első felében minden korábbinál több utat és szállást értékesített az Aldi Utazás. 2022 első hat hónapja során már többen választották a szolgáltatót, mint 2019-ben egész évben. A magyar utasok között legnépszerűbb úti célok sorrendje is változott. A korábbi éllovas Ausztria helyett immár Horvátországba utaznak a legtöbben, az utasok 37%-a itt üdül, míg nyugati szomszédunk 31%-kal a második helyre került.

A Covid-időszak alatt visszaszorult Olaszország ismét népszerűnek bizonyul, a harmadik legtöbb utas, 11% Itáliát választja pihenése színhelyéül. A negyedik helyen a belföldi utak és szállások állnak. A Közel-Kelet is vonzó, Törökországba és az Egyesült Arab Emirátusokba is sokan utaznak, mindegyik országba arányaiban többen, mint például a szomszédos Szlovéniába.

Idén szeptemberben lesz öt éve, hogy elindítottuk az ALDI UTAZÁS-t, ami a ránk jellemző kiváló minőségű szolgáltatást nyújtja alacsony áron. Több tízezer magyar utas választotta már az osztrák Eurotours által nyújtott utakat, szállásokat, és a foglalások száma 2022 első hat hónapjában kimagasló volt, hiszen fél év alatt több utat és szállást értékesített az ALDI UTAZÁS, mint 2019-ben egész évben

– mondta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Szinte minden utas pénzvisszafizetési garanciával foglal

A szolgáltató 2021-ben, a pandémia időszaka alatt vezette be az autós utaknál opcionálisan foglalható pénzvisszafizetési garanciát, amelyet 2022-től a repülős és hajós utazásoknál is lehetővé tett. Az üdülők így gondtalanul foglalhatják le nyaralásukat, hiszen az autós utak esetében személyenként 1500, a repülős, hajós és vasúti utazás esetében pedig személyenként 4000 forintba kerülő szolgáltatás biztosítja, hogy az indulás előtt 7 nappal, akár indoklás nélkül is lemondható a foglalás. Lemondás esetén 100%-ban visszatérítik a befizetett összeget. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magyar utazók számára rendkívül fontos a biztonság, hiszen immár a foglalások mintegy 90%-át pénzvisszafizetés garanciával választják nálunk, ugyanakkor a foglalások mindössze 10%-ában veszik ténylegesen igénybe ezt a lehetőséget

 – mondta Andreas Hamorszky, az Eurotours osztályvezetője, aki a portfólióért felel.

Címkék:
utazás,