Veszélybe került a főváros kedvenc turisztikai szenzációja: nem lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren?

Pénzcentrum2022. június 22. 15:45

Faix Csabának, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatójának nyilvános Facebook-posztját arról szól, hogy mi a Budapest Brand terve azzal kapcsolatban, hogy a költségvetési törvény mellékleteként bekerült az Országgyűlés elé egy javaslat, ami a Podmaniczky-, a Széchenyi- és a Vörösmarty teret előbb az állam, majd az V. kerület részére adná a Főváros helyett.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt az elmúlt évtizedekben a főváros nonprofit cége, mai nevén Budapest Brand nZrt. szervezte és tette Budapest egyik legismertebb turisztikai attrakciójává.

Na, de mit jelent az, hogy egy karácsonyi vásárt nonprofit cég szervez? Például azt, hogy a koronavírus utáni évben, amikor a vásárt csak veszteséggel lehetett megszervezni, mi akkor is megtartottuk, hogy így is segítsük a turizmus újraéledését, illetve azt a közel 100 hagyományőrző kézművest és vendéglátóst, aki ott volt a téren. Vagy, hogy előírtuk, hogy a téren lennie kell 1500 forintért egytálételnek, hogy a vásár valóban mindenkinek elérhető legyen. A Vörösmarty téri karácsony ugyanis elsősorban nem üzlet, hanem a város egyik legfontosabb téli - turisztikai - attrakciója. Amikor pedig mégis üzlet és nyereséget termel, azt a pénzt mi fővárosi kulturális programokra fordítjuk. Ebből finanszírozzuk többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált vagy a nemrég lezárult Budapest Tuning pályázatot

 - olvasható a bejegyzésben. Ígéretük szerint ezt a missziót a jövőben is folytatják, és mivel eddig is az V. kerület legnagyobb megelégedésére szervezték a vásárt, ezért a Budapest Brand idén is be fogja adni a szükséges kérelmeket a vásár megszervezéséhez. Mert fontos, hogy a fővárosi események esetleges profitja ne üzletemberekhez, hanem az emberekhez kerüljön.

Címkék:
Budapest, karácsonyi vásár, vásár, főváros,