Sok helyen még élnek a COVID-korlátozások: drága nyaralása lehet a figyelmetlen magyaroknak

Pénzcentrum2022. május 23. 09:44

Bármennyire is odafigyelünk sajnos előfordulhat, hogy pont a külföldi nyaralásunk során kapjuk el a koronavírust. Éppen ezért érdemes jó utasbiztosítást kötni és tájékozódni az adott ország szabályairól, írta meg a Magyar Nemzet.

Nagyon eltérő lehet a magyarok körében népszerű üdülőhelyeken, szállodákban és vendéglátóhelyeken a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések. Éppen ezért érdemes előre tervezni és utánajárni, hogy milyen esetleges szabályok vonatkoznak az adott helyre, hiszen akár százezrekkel is emelkedhet a nyaralásunk ára.

Számítanunk kell arra, hogy például a repülőtereken, pályaudvarokon, kikötőkben, illetve a szálláshelyeken érkezéskor hőkamerával ellenőriznek minket, de sok országban nem oldották fel a maszkviselési szabályokat sem a nyilvános helyeken és a zárt térben. Éppen ezért érdemes előre tervezni, hiszen akár az is előfordulhat, hogy külföldön fertőződünk meg a vírussal, így mindenképpen utána kell járni a helyi szabályoknak, hiszen egy megfelelő biztosítás nélkül akár meg is duplázódat a nyaralás költsége.

Sokat segíthet, ha felkészülés során utazási tervet készítünk, és mindenképpen kössünk utasbiztosítást is, ami kiterjed a COVID-19 fertőzésre is. Emellett mindenképpen tájékozódjunk az orvosi, gyógyszertári ellátás feltételeiről, hiszen sok plusz kiadással járhat, mint a meghosszabbított szállás-, vagy az átütemezett hazaindulás.

Nem lehet eléggé hangoztatni, hogy mindenképpen járjunk utána annak, hogy az egyes országokban milyen szabályok érvényesek: Horvátországban például zárt helyen még mindig kötelező a maszkviselés és a beutazást követő napokban reggelente mérni kell a testhőmérsékeltünket, amely ha meghaladja a 37,2 fokot, illetve tünetekkel rendelkezük akkor kénytelenek vagyunk karanténba vonulni.

Címkék:
nyaralás, utasbiztosítás, szabályozás, koronavírus, szabályok, szabálysértés, előrejelzés, horvátország koronavírus,