Újratervezés folyamatban: az utasok segítségét kérik a hazai vasúttársaságok

Pénzcentrum2021. július 2. 10:35

Kísérleti jelleggel péntektől egy online felületen férhetők hozzá a hazai vasúttársaságok jövő évi menetrendi tervei. Az elképzeléseket már nyáron bárki megismerheti és két héten át véleményezheti. Ha a kezdeményezés hasznosnak bizonyul, 2022-ben élesben is működhet az új lehetőség - jelenti pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium 

A rendszeresen vonatozók érdemi észrevételei, jobbító szándékú javaslatai alapján a szolgáltatási kínálat rugalmasabban igazodhat a valós utazási igényekhez - áll a közleményben. A járási szintű menetrendi egyeztetések a hagyományos módon a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével zajlanak. E folyamatba a megrendelő minisztérium és a szolgáltató vállalatok mellett bevonják az önkormányzatok, a nagyfoglalkoztatók és a közintézmények képviselőit is.

Az érdeklődők a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján tekinthetik meg a GYSEV és a MÁV-START által decemberben bevezetni javasolt menetrendi módosításokat. Egy erre kialakított felületen, 2021. július 2-ától július 15-ig, anonim módon észrevételezhetik is a terveket. A beérkező véleményekre nem egyesével, hanem a feldolgozás után a weboldalon megjelenő összegzésben kapnak választ.

A próbaüzem célja a rendszer terhelhetőségének felmérése, az egyszerű, hatékony, felhasználóbarát működtetés feltételeinek, módozatainak feltérképezése. Ha a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál, jövő nyáron már élesben folytatódhat a társadalmi véleményeztetés. Idővel az elektronikus egyeztetés a jóval nagyobb adattartalmú, összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjeszthető - tájékoztatott a minisztérium.

Címkék:
menetrend, online, jövő, minisztérium, július, vonatközlekedés, buszmenetrend,