Szomorú bejelentés: idén nyáron már ne keresd ezeket a BKV-járatokat

Pénzcentrum2021. május 27. 15:10

Idén nyáron nem lesznek menetrend szerinti BKV-hajók Budapesten. A járvány megtépázta a cég költségvetését, a hajók üzemeltetése pedig eleve veszteséges volt.

Idén nem lesznek a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban közlekedő, menetrend szerint járó BKV-hajók - erősítette meg a Telex értesülését Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Ugyanis a járvány erősen érintette a cég  költségvetését is, a hajók üzemeltetése eleve ráfizetéses volt.

A vezérigazgató elmondta, a BKV-hajók üzemeltetése évi 300-500 millió forint pluszköltséggel járt, ezért idén úgy döntöttek, hogy ezt az összeget idén inkább a felszíni közlekedésre fordítják.

Bolla Tibor szerint arról még nem született döntés, hogy jövőre mi lesz a hajók sorsa, folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék a jegyárakat a piaci árszintre, hogy eltartsa magát az üzletág. A Telex megjegyzi, a BKV flottája hét hajóból áll, és üzemeltetésükre a BKV minden évben pályázatot ír ki, a nyertes vállalkozók a hajókat március és augusztus vége között működtetik.

Címkék:
bkv, Budapest, menetrend, járvány, hajó, hajózás,